Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Négyes ikrek születtek Debrecenben

Négyes ikrek születtek csütörtökön Debrecenben, a három kislány, egy kisfiú és az édesanyjuk jól vannak - mondta el a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) szülészeti klinikájának igazgatója az MTI-nek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Négyes ikrek születtek Debrecenben

Póka Róbert professzor tájékoztatása szerint a babák természetes úton fogantak, a tervezett császármetszést csütörtök délelőtt, a terhesség 34. hetében végezték el, a szülés problémamentes volt.

Az 1800-1800, illetve 1600-1600 gramm súllyal született babák korukhoz képest normálisan fejlett, egészséges újszülöttek, egyikőjüknél sem kellett gépi lélegeztetést alkalmazni, jelenleg inkubátoros megfigyelés alatt vannak az újszülött intenzív osztályon – mondta a professzor.

Póka Róbert érdekességként említette, hogy a gyerekek édesapja maga is négyes ikrek egyik tagjaként született harminc évvel ezelőtt a debreceni klinikán.

"Kétszer adatott meg számomra, hogy négyes ikreket segítsek a világra" – mondta a mostani szülést vezető professzor, aki harminc évvel ezelőtt tagja volt az akkori négyes ikrek születésénél közreműködő, a babák édesapját is világra segítő orvosi csoportnak.

Póka Róbert elmondta azt is, hogy félmillió terhességre jut egy-egy négyes ikerszülés, de többnyire lombikprogram eredményeként. 

Ebben is különleges a természetes úton fogant "debreceni négyes" – tette hozzá.

Forrás: MTI
Fotó: leagun/FREEIMAGES

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük