Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Néhány óra, de az életet jelentheti – Szűrővizsgálatokkal a daganatok ellen

Rák: egy betegség, amelynek hallatán sokunknak a legrosszabb jut az eszébe. A diagnózistól való félelem miatt pedig inkább nem is megyünk orvoshoz, még akkor sem, ha a családban volt már daganatos megbetegedés. A betegség megállapítása sok esetben azonban nem jelent egyet a gyógyíthatatlannal. Minél előbb észleljük, annál nagyobb eséllyel gyógyulhatunk meg. Életvitelünkkel pedig tehetünk is azért, hogy csökkentsük a betegség kialakulásának esélyét.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Néhány óra, de az életet jelentheti – Szűrővizsgálatokkal a daganatok ellen

"A daganatos megbetegedésekkel kapcsolatban sajnos sok téves információ van a köztudatban. Az első és legfontosabb, amit tudnunk kell, hogy a rák nem mindig halálos.
A korai stádiumban kiszűrt mellrák, vastagbélrák, prosztatarák és bőrrák például a legtöbb esetben eredményesen gyógyíthatók, sőt a hererák és a limfómák egyes típusai még előrehaladott stádiumukban is legyőzhetők. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elbagatellizálhatjuk a panaszokat. Ha bármilyen elváltozást észlelünk a testünkön, hosszabb ideje küzdünk fájdalommal, vagy tartós köhögéssel, mindenképp forduljunk szakorvoshoz. A legtöbbet az évenkénti, vagy az életkorhoz kötött szűrővizsgálatokkal tehetünk egészségünkért, hiszen a betegség kimenetelét nagyban meghatározza, hogy mely stádiumban diagnosztizálják"
– mondta Dr. Viczán Ágnes, a Budai Egészségközpont onkológus szakorvosa.
 

A leggyakoribb félelem: örökölhető a rák?

A daganatos megbetegedések bizonyos típusainál, mint például az emlőrák vagy a vastagbéldaganat esetében felmerülhet a betegségre való hajlam örökölhetősége. Ám jó, ha tudjuk, hogy a rákos megbetegedések mindössze 2-5 százaléka örökletes. Sok esetben a szervezetbe kerülő rákkeltő anyagok felelősek a betegség kialakulásáért, amelyek roncsolják a sejteket és genetikai mutációt indíthatnak el.
 

Melyek azok a tényezők, amelyek növelik a betegség kialakulásának kockázatát?
 

  • Dohányzás
  • Alkohol
  • Egészségtelen, egysíkú étrend
  • Szennyezett ivóvíz
  • Légszennyezés
  • Stressz
  • Mozgásszegény életmód
  • Szexuális úton terjedő betegségek
     

Mit tehetünk az egészségünk védelme érdekében?
 

  • Kerüljük a direkt napsugárzást, védjük bőrünket a napégés ellen. A bőrrák ugyanis a leggyakoribb rákos megbetegedés.
  • Táplálkozzunk egészségesen, fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt, kevesebb finomított cukrot és transzzsírt.
  • Mozogjunk naponta legalább fél órát!
  • Védekezzünk a szexuális úton terjedő betegségek ellen.
  • Járjunk rendszeres szűrővizsgálatra! A daganatos megbetegedések sok esetben nem járnak fájdalommal, így a panaszok gyakran már csak a betegség előrehaladott állapotában jelentkeznek.

"Magyarországon a második leggyakoribb halálok a rákbetegség. A diagnosztizált betegek száma egyre nő, az újonnan diagnosztizált daganatos megbetegedések száma az 50 ezret is meghaladja évente. A halálozások száma szerencsére nem nőtt, sőt, a gyógyulási mutatók az utóbbi években javultak, de sajnos így is több mint harmincezer ember veszíti életét évente a rákbetegség miatt.

A betegség kialakulása ellen rengeteget tehetünk a káros szenvedélyek elhagyásával, a változatos, vitamindús táplálkozással és mozgással. És persze a rendszeres szűrővizsgálatokkal. Csupán néhány órát vesznek igénybe, de akár egy egész életet jelenthetnek. Tegyük meg magunkért, amit csak lehet" – mondta a doktornő.

Indexkép: pixabay – Herney
Forrás: Budai Egészségközpont

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük