Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Nehezített akadálypálya a lányoknak: így mutatják meg a gyerekeknek, mit jelent az egyenlőtlenül elosztott házimunka

"Mosogatni senki sem szeret, mert az uncsi, ezért azt általában Anya csinálja" - fogalmazta meg a családon belüli munkamegosztás alapfilozófiáját egy kisfiú a Zewa kisfilmjében. A gyerekek ezután egy akadálypálya segítségével tapasztalhatták meg, milyen, amikor a két nem esélyei között szakadék tátong.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Nehezített akadálypálya a lányoknak: így mutatják meg a gyerekeknek, mit jelent az egyenlőtlenül elosztott házimunka

 

Apa vezet, ezért elviszi a gyereket iskolába, olykor még legózik is vele, anya mos, főz, takarít, mosogat – szomorú, de még a 21. század elején is ez a tapasztalata számtalan kisgyereknek a családon belüli szerepekről. A kisfilm készítői ezért úgy döntöttek, bemutatják a gyerekeknek, mit is jelent mindez a gyakorlatban. Egy akadálypályát építettek fel, amelyen a fiúk sokkal hamarabb végig tudtak menni, mivel a lányok elé számtalan többletfeladatot tettek. Az eredmény: a kisfiúk és a kislányok egyaránt igazságtalannak tartották az eljárást, maguknak és társaiknak egyenlő esélyeket követelve.

Egy 2010-es felmérés szerint Magyarországon a férfiak átlagosan egy órával többet töltenek a munkahelyükön, mint a nők, akik azonban két órával többet foglalkoznak a ház körüli teendőkkel. Ez utóbbi munka jórészt „láthatatlan”: fizetség nem jár érte, a család többi tagja legfeljebb a hiányát veszi észre. Hogy mennyit is dolgozik ilyenkor az anya pénzben kifejezve, legfeljebb akkor derülne ki, ha a család fizetett segítséget kérne a házimunka elvégzéséhez, de a legtöbben ezt nem engedhetik meg maguknak.

A fizikai házimunka mellett egyre többet szokás beszélni az érzelmi munkáról, ami az esetek túlnyomó többségében még inkább női feladatnak számít, mint a mosogatás. A születésnapok és évfordulók számon tartása, az óvodával, iskolával való kapcsolattartás, az edzések, meccsek, fellépések észben tartása, időpontkérés orvoshoz, fodrászhoz, szemészhez, a születésnapi zsúr megszervezése – mind olyan dolgok, amelyeket az anyák szoktak intézni, esetleg, ha már nagyon nem érnek rá, kiadják feladatként az apáknak. Egyesek szerint a nők alkatilag jobb szervezők, de ez nem teszi semmissé a tényt, hogy mindez rengeteg befektetett energiával és érzelmi megterheléssel jár.

Talán ha a kisfiúk és a kislányok már gyerekkorukban rádöbbenek, hogy ez így igazságtalan, a jövő generáció számára már természetes lesz, hogy mindez máshogy legyen.

Videó: Zewa Hungary / Youtube

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük