Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Nem hallgat rád a gyerek? Adj neki célt és szót fogad!

Létezik egy olyan egyszerű eszköz a szülő kezében, mellyel hihetetlen mértékben lehet tágítani a gyermekek szófogadási hajlamát, ez pedig az, hogy olyan célokat kell felvillantani a számukra, melyekkel azonosulni tudnak. Nincs motiválóbb erő annál, ha a gyermek számára fontos személy testhez illő célt tud találni és nyújtani a számára.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Nem hallgat rád a gyerek? Adj neki célt és szót fogad!

Meglepő, de igaz az az állítás, hogy az ember egy bőségesen és magától termő vidéken is dolgozik, mert szüksége és igénye van a feladatra, és el akarja foglalni a helyét a világban azáltal, hogy beleadja kíváncsiságát, ötleteit, erejét, munkáját. Szeretjük a környezetünket értelmezni, átformálni, helyet találni benne, és ezzel a gyermekünk is így van.

Ha ezt az alapvető vonást nem öljük ki módszeresen a gyerekeinkből, kíváncsiak maradnak a világra és alig várják, hogy megfelelő célokat kapjanak a meghódításához. A szülő, a tanár, az edző az, aki a világ nagy feladatait le tudja bontani a gyermek számára úgy, hogy azok a saját céljai irányába mutassanak. Egy érzelmi biztonságban lévő gyermek kíváncsi és ki akarja venni a részét a feladatokból, csak meg kell mutatni a számára a lehetőségeket.

A szülői munka nehézsége és egyben öröme abban rejlik, hogy a gyermek belső céljait kell állandóan a helyzethez igazítani, kreatív módon lebontani a nagy célt napi feladatokra, szabályokra.

Így a gyermek érdekeltté válik a tevékenységek végzésében, nem reked meg a rosszkedvű feladatvégrehajtás szintjén, aminek nem érti az okát, csak kötelességből teszi. A jó célok motiválóak, munkára, kitartásra ösztönöznek és könnyebbé teszik az ismétlésszámok elérését a monoton feladatoknál.

A hegedű szólista babérokra törő gyerekek például hihetetlen mennyiségű gyakorlást képesek önszántukból is végrehajtani. 

A gyermek viszonylag hamar adja jelét annak, hogy a világból mi izgatja, mi érdekli különösebben, merre szeretne benne elindulni. Lehet, hogy katona akar lenni, tűzoltó, vagy vadakat terelő juhász, esetleg olimpikon vagy űrutazó, világot megmentő Superman, esetleg költő, színész.

A gyerek szinte ugrásra készen várja, hogy kapjon olyan célokat, amikért érdemes küzdenie. Nem a pénz és nem is a tárgyak a legmotiválóbb eszközök, ha azt szeretnénk, hogy a gyermek egy adott tevékenységet elvégezzen, hanem az, hogy ő maga érezze nyereségesnek a munkát.

A gyerek céljai nem biztos, hogy egybeesnek az iskolai követelményrendszerrel 

A szülő feladata a valódi cél irányába evezni együtt a gyermekkel úgy, hogy közben megérteti vele: az iskolai teljesítmény lehet a belépő a valódi céljaihoz. Egy színésznek készülő gyermeknek biztosan nem sokat kell majd értenie a geometriához, de a tantárgyi jegyek belépést jelenthetnek a gimnáziumba, onnan pedig könnyebben léphet tovább a választott irányba.

Az elvárt cselekvéseket könnyebben kapjuk meg a gyermekünktől, ha ésszerű okot mutatunk rá, ha a céljához igazítjuk azokat. Minden cselevésünknek van hosszú távú célja, amit a gyermek talán még nem lát át, ebben segítenünk kell neki.
 

„Szalámi-technika”

A „szalámi-technika” azt jelenti, hogy a nagy célt kisebb rész célokra bontjuk, kisebb részeredményeket jutalmazunk és részsikereket zsebeltetünk be a gyerekkel. Ez azért is lehet élvezetes és vidám tevékenység, mert a siker elérése önmagában jutalom is. Ha egy gyermek számára az a cél, hogy fel tudjon mászni a diófára és később tornászbajnok legyen, akkor a fa megmászása nem csak siker, de jutalom is egyben.

Érdemes sokat beszélgetni a gyermek céljairól, időt tölteni vele, figyelni rá, már csak azért is, hogy célokat tudjunk megfogalmazni számára. Ha szeretne önálló és szabad felnőtt lenni, kitalálhatjuk azt a célt, hogy közlekedjen egyedül, vagy vásároljon valamit a boltban. Ha érzi benne az egyéniségéhez illő kihívást, szívesen fog próbálkozni a feladattal. A gyermek akkor boldog, ha személyisége kiteljesedhet, ha egyénisége a maga megismételhetetlen egyediségében kap teret. Szőjünk együtt terveket, tegyünk apró lépéseket a nagy célért, bontsuk le a világot megoldható feladatokra!

Ne vedd el a kedvét!

Ha a gyermek irreális célt fogalmaz meg, találjuk meg benne a reálisabb, apróbb célt, soha ne bátortalanítsuk el őt, ne szóljuk le, ne keserítsük el!

Ha azt mondja, hogy ő fogja megmenteni a világot, örüljünk neki és biztassuk, hiszen talán tényleg ő lesz az!

Adjunk neki elérhető célokat, kínáljuk fel, hogy legyen klímavédő vagy geofizikus és üljünk neki a környezetleckének…

Ez a hozzáállás a szülő részéről némi kreativitást igényel. Hogy szolgálja az esti fogmosás a gyermek saját céljait? Hogyan tudjuk ezt úgy elmondani neki, hogy megértse, elfogadja, meglássa az összefüggést? Hogy tudjuk a választ összhangba hozni a jövőképpel? Ez már a szülő ötletein múlik, de legalább mi is kaptunk egy kihívást jelentő feladatot, ami a mi céljainkat szolgálja, azaz hogy boldog gyermekünk legyen.

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük