Hirdetés Partneri kampány helye
Fogantatás

Nemsokára négyévesek lesznek a négyes ikrek, akik természetes úton fogantak

Az ultrahangon először három babát láttak, később azonban kiderült, hogy négyen vannak. Ami velük megtörtént, az nagyon ritka: 11-15 millió szülésből egyszer fordul elő egypetéjű, spontán négyes ikerszülés.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Nemsokára négyévesek lesznek a négyes ikrek, akik természetes úton fogantak

/Kiemelt képünk illusztráció/

Azon viccelődtek, hogy legközelebb, amikor vizsgálatra jönnek, már öt babájuk lesz

Jenny Marr és párja, Chris nagyon izgatottak voltak leendő kisbabájuk születése miatt. A pár már hónapok óta próbálkozott ugyanis, és amikor a nő végre teherbe esett, határtalan volt az örömük. 

Izgatottan mentek el az ultrahang vizsgálatra, ott azonban azzal szembesültek, hogy nem egy, hanem több babájuk fog születni. 

Jenny a TODAY-nek elmondta, hogy ledöbbentek, amikor közölték velük, hogy nem egy, hanem három babát hord a szíve alatt. A meglepetés azonban ezzel még nem ért véget, egy héttel később ugyanis újabb vizsgálat következett. 

Az apa úgy emlékezett vissza, hogy meglehetősen furcsa pillantásokkal szembesültek a vizsgálat során – és már kezdtek aggódni. Ekkor közölték velük, hogy nem három, hanem négy kisbabájuk lesz. 

Ezután már azon kezdtek el viccelődni, hogy legközelebb, amikor vizsgálatra jönnek, talán már öt babájuk lesz. Bár hirtelen sokkolta őket a hír, ám örültek, hogy mindannyian egészségesek. 
 

Az orvosok sem akartak hinni a szemüknek

11-15 millió szülésből egyszer fordul elő ilyen, azaz egypetéjű, spontán négyes ikerszülés. 

Szerencsére a babák nagyon jól érezték magukat odabent és teljesen egyenlően fejlődtek, nem kellett aggódni amiatt, hogy egyikük vagy másikuk sokkal kisebb lesz, mint a többiek. 
 

TEXTSTART:negyesikrek34429:TEXTSTOP
 

A babák a 29. héten döntöttek úgy, hogy ki szeretnének bújni. Szerették volna a 33. hétig húzni a terhességet, de ez nem sikerült. Szerencsére azonban minden rendben ment, a kicsik császármetszéssel jöttek világra és a Harrison, a Hardy, a Henry és a Hudson nevet kapták. 

Mindegyikük három perc alatt született meg. 
 

TEXTSTART:negyesikrek344292:TEXTSTOP
 

A négy babából háromnak 10 hetet az újszülött intenzív osztályon kellett töltenie, ahol oxigéntámogatást kaptak, de utána már hazamehettek.
 

"Már most olyan kisfiúk!" – Márciusban négy évesek lesznek

Egyéves korukban az édesanya a DFW Childnak azt mondta, már mindegyik baba kúszik, kettő pedig hamarosan járni is fog. 

"Már most olyan kisfiúk! Az evés náluk abból áll, hogy gyorsan belapátolják az ételt. Viccesek és nagyon édesek” – mondta.
 

TEXTSTART:negyesikrek344293:TEXTSTOP
 

Azóta az ikrek nagyot nőttek: márciusban már négyévesek lesznek. 

A szülők pedig nagyon boldogok, hogy ilyen szép családjuk van és mindannyian egészségesek. Sok örömöt kívánunk nekik az életben!
 

TEXTSTART:negyesikrek344294:TEXTSTOP
 

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Vetélés és meddőség: véralvadási zavar is okozhatja Apának lenni nem mellékszerep! Levél a friss apukákhoz A férfi fogamzásgátló tabletta új korszakot nyit a családtervezésben Amikor a remény mellé szakember is kell Nagyszülők, rokonok, jó tanácsok: hogyan védd a saját határaidat? A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer Észak-Ciprusra mennek, akik szeretnék eldönteni gyermekük nemét A szívhangrendelet nem befolyásolta érdemben az abortuszok számát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük