Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Nemzeti ölelés az egyenlő esélyekért

Több, mint 800-an gyűltek össze május 8-án a Nemzeti Színházban a DOWN Egyesület által szervezett "Mindenkinek becsengettek" program záró rendezvényén, amelynek keretében ép és fogyatékos gyerekek, szülők és tanárok a nap végén együtt ölelték át a Nemzeti Színházat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Nemzeti ölelés az egyenlő esélyekért

Nemzeti ölelés - Erdei Zsolt  "Madár"Gyerekzsivajtól volt hangos szombaton a Nemzeti Színház, izgatott tanárok, büszke szülők és 460 kisiskolás és óvodás népesítette be az épületet. A „Mindenkinek becsengettek” integrált oktatási program gálaműsorára három hónapon keresztül készültek az esemény résztvevői, ép és fogyatékos gyerekek tanáraik segítségével hoztak létre valamilyen közös produktumot, amelyet a rendezvényen elő is adtak.

A műsort Alföldi Róbert beszéde nyitotta meg, az esemény Nemzeti ölelés lufiháziasszonya pedig Zséda volt. A változatos programokban bővelkedő rendezvényen a gyerekeknek lehetőségük volt Erdei Zsolt „Madár”-tól venni bokszedzéseket, majd a nap zárásaként mindenki kapott egy narancssárga lufit, amit a színház előtt egy csengőszóra egyszerre engedtek a magasba.

A „becsengetés” után a jelenlévők megfogták egymás kezét, majd Zséda és Madár vezetésével „körbeölelték” a Nemzeti Nemzeti ölelés - Nemzezi SzínhazSzínházat, ezzel a gesztussal hívva fel a figyelmet az esélyegyenlőség megteremtésének fontosságára a magyar oktatásban.

"Fontosnak tartom, hogy felhívjuk a figyelmet az esélyegyenlőségre. Tetszik a kezdeményezés, hogy fogyatékkal élő gyerekeket integrálnak ép kisiskolások közé, és így segítik elfogadottságukat, beilleszkedésüket a társadalomba. Nagyon örültem, hogy felajánlásommal támogathattam a kampányt és részt vehettem a "Mindenkinek becsengettek" program zárórendezvényén."  – foglalta össze benyomásait Erdei Zsolt „Madár" a szombati nap végén.

További információ:

Down Egyesület
www.mindenkinekbecsengettek.hu
www.downegyesulet.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük