Hirdetés Partneri kampány helye
Húsvét

Népszokások, hagyományok, megfigyelések… Április I.

Szent György-virág, ha bőven nő, Bőven terem az esztendő. S ha szót ád a fülemüle, Kamrád duplásan lesz tele.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Népszokások, hagyományok, megfigyelések… Április I.

Szent György hava, Bika Hava, Szelek hava, Báránytor (Rügyezés) hava, Virághozó, vigasztaló Szent György hava…

Szent György hava – április – elnevezésének forrása:

virágSzent György egy előkelő kappadókiai családból származott. Diocletianus császár alatt hadiszolgálatba lépett. Kiváló kardforgató képességének és más tulajdonságainak is köszönhetően hamar magas pozícióba jutott. Ám amikor a császár a keresztényeket üldözni kezdte, lemondott hivataláról és a császár ellen fordult. Emiatt börtönbe vettették és miután a legkegyetlenebb kínzásokkal sem bírták őt hitétől eltéríteni, 303-ban kivégezték.

Szent György lovag a legenda szerint megölt egy sárkányt, ezért szép páncélozott lovon ülő és dárdájával sárkányt ölő ifjúnak szokás ábrázolni. A leghíresebb Szent György szobor Prágában van, másolatai pedig Kolozsváron és Budapesten és Szegeden.

Szent György a lovagrendek patrónusa

Magyarországon már az Árpád-házi királyaink idején is nagy tisztelet övezte. Szent György a magyar népi vallásosságban úgy él, mint a pásztorok, állattartók védőszentje. Ünnepe előkelő helyet foglal el a jeles napok sorában. A néphit szerint Szent György napja a legszerencsésebb nap az egész naptárban. A mezőgazdasági tavasz kezdeteként tartják számon.

A Nap a Bika jegyébe lép.

Jeles napok áprilisban:

– Virágvasárnap
– Nagyhét
– Nagycsütörtök
– Nagypéntek
– Nagyszombat
– Húsvét

Április hónapja nemcsak hagyományokban gazdag, hanem ihletként előkelő helyet foglal az irodalomban, képzőművészetekben.

Csúfolódós versike:

"Április bolondja
Felmászott a toronyba
Megkérdezte, hány óra
Fél tizenkettő
Bolond ez a kettő."

Mivel az első tavasz hónap – április – igencsak csalfa, változékony jellegű, talán innen eredeztető a sok bolondozási szokás, amely ezt a hónapot jellemzi szerte a világon. Eredete valójában nem virágtisztázott.
– Egyik magyarázat szerint kelta népszokás volt, hogy április kezdetén vidám, bohókás tavaszi ünnepeket ültek.
– Más magyarázat szerint IX. Károly egyik rendeletéből ered. 1564-ben az újesztendőt április 1-ről január 1-re tétette. Az akkor szokásban lévő újévi ajándékozás megmaradt, de a rendelet után április elsején már csak bolondos ajándékot adtak egymásnak az emberek.

Április elsejéhez – a bolondjáratás napjához – régebben több babonás hiedelem is tartozott. Minthogy ekkor akasztotta fel magát az áruló Júdás, e napot a népi vallásosság hívei szerencsétlen napnak tartották.

Népi megfigyelések, szokások:

–    Ez a hónap a megújhodás ideje.
–    Megérkeznek a fecskék, a vándormadarak.
–    A kis bárányok vígan ugrándoznak a gyenge, ízes füvet kínáló réten, bár "a pásztorok félnek, mert még akolba szorulhatnak a bárányok a hidegtől".
–    A meteorológusok Tavaszhó-ként tartják számon,
–    Április elsején nem volt tanácsos tyúkot ültetni, esküvőt tartani, útnak indulni, építkezést kezdeni, sőt eret vágatni sem.
–    Az asszony- és lánynép feketébe öltözve ment templomba.
–    Ha eső támadt abból rossz, a derült időből pedig jó és bőséges termést jósoltak.
–    Alkalmasnak vélték e napot a régiek az indás növények, a dinnye, az uborka vagy a tök vetésére, és ettől számítva a századik napon várták a zsendülésüket.
–    A gazdák figyelmét a sürgető, kinti tennivalókra terelte a gyümölcsfák virágait kipattantó vegetáció. "Nyessd a barackfát. Irtsd a kerti férget. Most ültesd, akkor lesz szép sűrű sövényed. Szőlőt is bujthatsz még, most a legjobb karózni. A palántát is lehet ki szabadba hozni" – ezt ajánlotta dédanyáink korában Szent György, azaz április havára a Bácskai naptár.
–    A gazda a méheket április elsején vagy első hetében, lehetőleg szerdai vagy csütörtöki napon eressze ki első röptükre, így lesznek abban az esztendőben szorgalmasak és elevenek.
–    A vérbeli kertészkedő ember ilyenkor már valami jóleső, bizsergető nyugtalanságot érez, hogy kijusson a kertbe. Megj. A bizsergést nemcsak a gazdák érzik…
–    Itt az ideje, hogy kiültessük káposztaféléket (káposzta, kel, karalábé, karfiol),a borsó vetését is folytathatjuk.
–    Sajnos kevesen termesztik a csicseri borsót. Különösen biokertekbe ajánlható, nincs jelentős kártevője és betegsége. Gyökérbaktériumai által a talaj nitrogéntartalmát növeli.
–    A hónap második felében már a fűtetlen fóliasátrakban is szedhető a saláta, a hónapos retek és a zöldhagyma. Ha a szedést befejeztük, készíthetjük a talajt a paradicsom, a paprika és az uborka alá.
–    A hónap második fele már alkalmas a bab ültetésére is.
–    Vessünk mángoldot! Magját ugyanúgy közvetlenül a termőföldbe vethetjük, mint a spenótét, csak ritkábban, mert nagyra megnő. Évelő nővény, télen át is szedhető.
–    A borsikát, csombort meg a zamatos turbolyát olyan helyre vessük, ahol meghagyhatjuk, a következő évre elbokrosodik.
–    A görögdinnyét palántaneveléssel és helyben vetéssel egyaránt szaporítják. A mag állandó helyére 10-e körül vethető. Ez az időpont pontosabban is meghatározható úgy, hogy az év 100. napja után akkor vessük a magot, ha a talaj hőmérséklete a vetés mélységében elérte a 13-15ºC-t.
–    A legtöbb gyógy- és fűszernövényünk magját ebben a hónapban vethetjük. Évelő és fűszernövényeinket vágjuk vissza. A szabadgyökerű csemetefákat április első felében ültessük, így még meggyökeresednek a száraz idő beálltáig, tányérját öntözzük be bőségesen és takarjuk szalmával, fűkaszálékkal.
–    A lemosó permetezéssel igen sok kártevőtől szabadítjuk meg fáinkat és szőlőnket. E hónap elején már csak 2-3%-os töménységben használjuk a mészkénlevet, rügyfakadás után.
–    A fűmagot is most lehet vetni, a vegyes fűfélékben sokféle bogár talál magának egy-egy megfelelő fűszálat, vadvirágot, ahol jól érzi magát.
–    Állandó helyre vessük a dísznapraforgót,búzavirágot, vasrózsát, sarkantyúkát,büdöskét.
–    A pincéből felhozott kanna-, gladiólusz-,dáliagumókmat is el kell ültetni.
–    A burgonya közé ültessünk büdöskét. Ha a burgonya kikelt, virágzásig bordóilével permetezzük, minél sűrűbben.
–    E hónap harmadik dekádjában lehet a csemegekukoricát, bimbóskelt, spárgatököt, cukkínit, brokkolit vetni. Közéjük salátát ültessünk, így védekezve a földibolha kártétele ellen.
–    Társítás: szamóca közé ültessünk bármilyen hagymafélét, káposzta mellé zellert, uborka közé bazsalikomot, borágót. A káposzta védőnövénye a borsfű, bazsalikom, koriander,

Mivel áprilisban még sok a csapadék, a paraszti gazdaságokban gyakran "fosós"-nak hívják a hónapot. A gazdák azonban örülnek az esőnek, mert azt tartják:

"Áprilisi esőzés kergeti a fagyot".

Általában áprilisban van a tavaszi ünnepkör legjelesebb ünnepe, a Húsvét. A Húsvét mozgó ünnep, vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőség (március 21.) után következő holdtölte utáni vasárnapra esik.

Szeretnél többet is megtudni a népszokásokról, olvasd  el a cikk folytatását:
Népszokások, hagyományok, megfigyelések… Április II.

Indexkép: en.wikipedia.org
Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük