Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

„Nincs mit ünnepelni” – Idén elmarad a MikulásGyár, megszakad egy 19 éves hagyomány

Húsz éves jubileumát ünnepelhette volna idén a MikulásGyár, ám a főszervező, Zsolnai Endre bejelentette, hogy nem rendezik meg az eseményt.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Nincs mit ünnepelni” – Idén elmarad a MikulásGyár, megszakad egy 19 éves hagyomány

Nem lesz idén MikulásGyár

"A MikulásGyár 2005 óta segíti a hazánkban élő nélkülöző nagycsaládokat, gyermekeket. Elsősorban tartós élelmiszereket, tisztító-és tisztálkodási szereket gyűjtünk és juttatunk el a mélyszegénységben élőknek" – olvasható a MikulásGyár leírása a Facebookon. Idén azonban erre nem fog sor kerülni.

A karitatív kezdeményezés, amely közel két évtizeden át rászoruló gyermekeknek gyűjtött ajándékokat, a finanszírozási nehézségek miatt kényszerült szünetet tartani. Zsolnai szerint az elmúlt években nemcsak támogatók hiányoztak, hanem a szervezetet is több támadás érte, ami ellehetetlenítette a munkájukat.

Az RTL Híradónak adott interjújában Zsolnai elmondta, hogy a MikulásGyár évek óta veszteséges, és idén egyetlen támogató sem állt mögéjük.

"A Mikulásgyár rászoruló gyerekeknek gyűjtött ajándékokat a karácsony előtti időszakban. A főszervező politikai okokat sejt a háttérben. Szerinte elfordultak tőle azok a cégek, amelyek korábban támogatták" – írja az RTL.hu.

A szervező Facebook-bejegyzésében azt írta:

"sosem voltam és nem vagyok hajlandó egy végletekig klikkesedett, csakis belterjes viszonyok között működő társadalomban közlekedni".

Ezen kívül sérelmezte, hogy több valótlanságot terjesztettek róla és a MikulásGyárról az elmúlt időszakban, amely szintén hozzájárult a döntéséhez.

"Tudomásul veszem, hogy Magyarország a MikulásGyárra nem tart igényt, így nem ráll módomban megrendezni a Jubileumi 20. MikulásGyár ünnepi eseményt. Nincs mit ünnepelni"

– olvasható a Facebookon.

Bár a MikulásGyár idei programjai elmaradnak, a Joulupukki lappföldi Mikulás hagyományos magyarországi látogatása nem szakad meg. A Mikulás november 29. és december 9. között országszerte találkozik gyerekekkel, és a kapcsolódó események folyamatosan bővülnek​ – érdemes figyelni a friss híreket és új eseményeket a Facebookon.

"Politikai megosztottság és társadalmi közöny"

"Különösen aggasztó, hogy a MikulásGyár működésképtelensége mögött a támogatások hiánya áll, amely a szervezők szerint részben politikai okokra vezethető vissza. A szolidaritás és humanizmus ma sajnos kevésbé kap teret, pedig épp ezek a fogalmak jelentenék a társadalmi fejlődés alapját. Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen nemes célt szolgáló kezdeményezés kénytelen szembenézni a politikai megosztottság és a társadalmi közöny következményeivel. A szolidaritás nem lehet politikai kérdés – ez közös ügyünk, amely túlmutat minden pártérdeken! 
 
Az MSZP köszönetét fejezi ki a szervezőknek az elmúlt két évtizednyi munkájukért, és arra biztatja mindazokat, akiknek szívügye a társadalmi felelősségvállalás, hogy tegyenek a hasonló kezdeményezések fennmaradásáért, és támogassák azokat az embereket, akik változtatni akarnak"
– kommentálta a hírt Dr. Kis Andrea, az MSZP alelnöke.

FRISSÍTÉS: cikkünk megjelenése után pár órával bejelentették: mégis lesz idén Mikulásgyár!

Indexkép: Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük