De, ha csak a test valamelyik szerve fáradt el, például az agy intenzív igénybevételtől, a kéz a gépírástól, a szem az olvasástól, a láb az álldogálástól, akkor az egyensúlyt leghamarabb úgy billenthetjük helyre, hogy az eddigi munka következtében igénybe nem vett, vagyis pihent szerveinket dolgoztatjuk és csak a kifáradt szervet, pihentetjük. Ilyenkor tehát nem jó lefeküdni, mert az általános nyugalom az egész szervezet működését meglassítja – úgyszólván elzárja a kályha szellőzőnyílását és az élet tüze ilyenkor nem lobog, csak pislákol. A szív lassabban ver, az erek megszűkülnek, a légzés ellaposodik és igaz ugyan, hogy a fáradt szerv is pihenéshez jut, de a meglassult életműködés következtében a fáradtsági anyagok is csak lassan szívódnak fel belőle, testünk nagyobbik részét pedig feleslegesen tartjuk nyugalomban. Ha viszont úgy pihenjük ki a részleges fáradtságunkat, hogy mást csinálunk, mint eddig, például felállva az íróasztaltól sétálni megyünk, akkor agyunk pihen és az eddig tétlen lábizmok kezdenek dolgozni, végzésünk a testmozgás következtében megélénkül, ereinkben gyorsabban kering a vér s hamarosan „kimossa” a fáradtsági termékeket agyunkból. Ha egész szervezeted kimerült, akkor aludjál! Ha csak valamely szerved fáradt ki, akkor menj sétálni vagy úszni, sakkozzál vagy kártyázzál, sportolj vagy foglalkozzál bélyeggyűjteményeddel, rádióddal vagy virágoskerteddel. A fáradt szerv számára a legjobb pihenés, ha a szomszédos szervek dolgoznak!
Okosan pihenni!
Mit tesz az ember, ha sokáig ül az íróasztalánál? Lefekszik pihenni? Nem, sétálni megy. Mit tesznek a fiatalok, ha haza jönnek az iskolából? Aludni mennek? Nem, kirohannak a játszani a játszótérre, vagy fociznak. Ha valami nehéz munka, vagy tartós fizikai igénybevétel következtében az egész test kimerült, akkor persze legjobb lefeküdni, és egy nagyot aludni.
Hirdetés
Tartalomközi hirdetési hely
Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek