Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Okosórák és mobilalkalmazások, hogy mindig tudjuk, ki merre jár

Sokan szeretik azokat a GPS-es okoseszközöket és alkalmazásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy mindig tudjuk, merre jár éppen a gyerek vagy a család többi tagja. A következők közül válogathat az, aki úgy dönt, kipróbálja ismerősei GPS-es helymeghatározását.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Okosórák és mobilalkalmazások, hogy mindig tudjuk, ki merre jár

1. Okosóra

Nagy előnye, hogy a csuklóra rögzítve azonnal észleljük, ha valaki hív bennünket vagy üzenetet kapunk. Gyerekeknek kifejlesztett változatai főleg a 6-12 éves korosztályt célozzák meg. Ők azok, akiknek még nem feltétlenül van szükségük okostelefonra, ugyanakkor adódhatnak olyan helyzetek, hogy a szülővel el kell érniük egymást. Az okosórával a telefonhoz hasonlóan lehet hívás kezdeményezni és fogadni, üzenni egymásnak. Baj esetén a gyerek egyetlen gombnyomással el tudja érni a szülőt, a telefonunkkal összekötve pedig mindig láthatjuk, éppen merre jár a csemete.
 

2. Barátok keresése (Find my Friends)

IOS készülékekre letölthető alkalmazás. Segítségével láthatjuk azon ismerőseink helyzetét, akiket felvettünk a listánkra, és éppen engedélyezik a helymeghatározást. Ha mi magunk ki is kapcsoljuk a láthatóságunkat, a többieket továbbra is nyomon követhetjük, ha engedik. Ismerőseink helyzetét térképen vagy műholdon figyelhetjük.
 

3. Life 360 személykövető app

Androidos készülékeken használható. Hasonlóan az előzőhöz, a Life 360 segítségével is beállíthatjuk azon ismerőseink körét, akik helyzetéről mindig tudni szeretnénk. Az alkalmazás chatfunkciót is tartalmaz, így a körön belül lévők könnyen elérhetik egymást, üzenhetnek a másiknak. Értesítést is kérhetünk arról, ha egy adott családtagunk megérkezett a célállomására.
 

4. Google Maps

IPhone-on, iPad-on és Androidos készülékeken egyaránt futtatható program, csak egy Google-fiók kell hozzá. Nem csak azt állíthatjuk be, hogy ki láthatja a helyzetünket, hanem azt is, hogy mindez mennyi ideig legyen elérhető.

Megkérdeztük Jánosi Valéria szakértőnket, mit gondol a családon belül – esetleg kifejezetten a kamaszokon – alkalmazott nyomkövető eszközökről.

"Nagyon együtt tudok érezni azokkal a szülőkkel, akik aggódnak a gyerekeikért, hiszen bármikor, bármi megtörténhet velük, a szülő számára pedig biztonságot, megnyugvást jelent, hogy mindig tudják, merre jár a gyermekük, ha kell, a segítségükre siethetnek.
Lehet, hogy kicsi gyerekek esetében ezek az alkalmazások igen hasznosak, bár nem valószínű, hogy 10-12 éves kor alatt vásárolnék mobiltelefont egy gyereknek. Sajnos naponta látom, hogy milyen függőséget okoz náluk a készülék használata, és milyen súlyos károkat okoz a testi-lelki egészségükben.
Sokkal inkább arra biztatnám a szülőket, hogy a felnövekvés során okos bizalmat alakítsanak ki a gyermekükkel. Egy olyan bizalmi légkörre gondolok, ahol szabad hibázni (szülőnek és gyereknek egyaránt!), meg lehet beszélni a történteket, nem jár érte durva büntetés, kiabálás, hanem inkább közös tanácskozás, a tapasztalatok levonása történik. Ez nagyon időigényes, sok türelmet, empátiát igényel, de ez vezet oda, hogy a gyerek kamaszként el meri majd mondani a szülőjének, hogy hol járt és mit csinált. Már ha akarja. Merthogy a kamaszkor a szülőről való leválás fájdalmas időszaka, amikor a szülőnek el kell viselnie, hogy már nem mesél el mindent a tini, nem mondja el részletesen, hol járt és mit csinált. Ha ez a leválás nem történik meg, az később személyiségfejlődési, párkapcsolati problémákhoz vezet. A szülő ebben az időszakban már csak abban bízhat, hogy sikerült kialakítania a fentebb leírt bizalmi légkört, amelyben a gyermeke fordulhat hozzá, ha nagy gond van.
Ha ez a bizalom nem alakul ki, hiába minden kütyü, nyomkövető applikáció, a gyerek úgyis ki fogja játszani. Csakhogy ennek az ára az lesz, hogy elvész a szülő-gyerek közötti bizalom és intimitás. Ez pedig nagyon nagy ár"
– mondja Jánosi Valéria párkapcsolati coach, válási és kamasz mediátor, mentálhigiénés szakember.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Pexels / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük