Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Öngyilkos akart lenni egy 9 éves kislány a tanára miatt – hangfelvétellel buktatták le a szülők

Hónapokon át bántalmazta verbálisan diákját egy tanár, a lebukás után pedig megpróbálta megvesztegetni a kislány szüleit.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Öngyilkos akart lenni egy 9 éves kislány a tanára miatt – hangfelvétellel buktatták le a szülők

Az RTL híradó számolt be az esetről: depressziós lett egy 9 éves kislány, és öngyilkossági gondolatai támadtak, miután az egyik tanára hónapokon át bántalmazta őt verbálisan egy Fejér megyei iskolában.

"Elkezdett brutális módon befelé fordulni. Arra sem válaszolt, hogy milyen volt az iskola, csak annyit mondott, hogy hagyjál anya, nem akarok beszélni és bezárkózott a szobájába. Ez tartott egy jó pár hétig. Én jeleztem a tanárnőnek, hogy szeretném elvinni pszichológushoz. Ő erre azt mondta, hogy hagyjam, mert mi van, ha olyat mond, hogy még a gyámügy is kijön. Ez életkori sajátosság. Majd kinövi" – mondta el az anya. 

Végül szakemberhez vitte gyermekét: így derült ki, hogy komoly gondok vannak az iskolában, gyógyszert írtak fel a kislány depressziójára és szorongására.

Ezután a szülők egy diktafont rejtettek el Emma táskájában, mellyel 2 és fél hónapon át rögzítették az órákon elhangzottakat. A felvételek alapján a tanár ilyeneket mondott a kislánynak:

"Baromagyú
Semmit nem írtá’, a másik hülye sem.
4×3? Mennyi 4×3? Ide mennyit írok? 12! Írd már te baromagyú! Ide meg hatot! Mert soha nem itt vagy, amit mondok.
Kitekerem a nyakad!
Kiváglak innen úgy, hogy kitörik kezed-lábad.
Ki kíváncsi rád?
Téged ki kérdezett már megint? Senki nem kíváncsi rád. Senki! Tegye föl a kezét, aki kíváncsi az Emmára! Látod mennyien nem? Senki. Minek szólsz bele mindig?" 

A kislány öngyilkossági gondolatairól egy hangfelvétel is tanúskodik: ezen az hallható, hogy a tanár hosszan kiabál a gyerekkel, majd a következő párbeszéd zajlik le köztük: 

"– Meg akarok halni
– Miért zsíros, retkes ez a füzet megint? Miért? Leültél a helyedre? Leültél?
– Meg akarok halni!"

Az RTL információi szerint a szülők hiába fordultak a tankerületi központhoz, nem kaptak segítséget – végül az oktatási jogok biztosának segítségével találtak új iskolát gyermekük számára. 

Amikor kiderült, hogy a szülők az RTL Híradóhoz fordultak, a tanár megpróbálta megvesztegetni őket: "Megpróbált minket lefizetni. Kérdezte, hogy mennyi pénzt kérünk azért, hogy ne engedjük a műsort lemenni" – mondta el az anya.

Az RTL többször is kereste a tankerületi központot, azonban egyelőre nem kaptak választ. A szülők rendőrségi feljelentést fognak tenni a tanárral szemben.

Kapcsolódó cikkeink: 

Indexkép: Depositphotos.com
 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük