Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Őrült játék: vonat alá fekszenek az ukrán kamaszok (videó)

Itt a legújabb életveszélyes "játék" - felkavaró tartalom, csak erős idegzetűeknek.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Őrült játék: vonat alá fekszenek az ukrán kamaszok (videó)

Felsorolni is nehéz lenne az elmúlt évek (élet)veszélyes kihívásait, amik a fiatalok körében terjedtek. Láttunk már barátnőjét busz elé lökő lányt, Tide mosókapszulát evő, óvszert az orrukon áthúzó, a karjukat forró tűzhelyre nyomó fiatalokat. Bár a meztelencsiga evés szerencsére nem terjedt el, ehhez azért kellett egy halálos áldozat: talán sok kamasz ismerte meg Sam Ballard történetét, aki a csiga elfogyasztása után kómába esett. Több mint egy év múlva tért magához, ám lebénult; majd 8 évvel később – pár hónapja – elhunyt.

Most elkezdődött egy új "játék", ami talán az eddigieknél is veszélyesebb. Ukrán kamaszok a közeledő vonat alá fekszenek és mindezt le is videózzák – írja a Kárpátinfo.

A vasúti sínek és átjárók még az ilyen őrült bátorságpróbák nélkül is veszélyes helyszínnek számítanak: a KSH statisztikái alapján 2018-ben Magyarországon 178 vasúti baleset történt, melyek során 98-an vesztették életüket, azaz 3-4 naponta hal meg valaki vonatbaleset következtében (főleg figyelmetlenség miatt). Az elmúlt évtizedek negatív rekordja 1993 volt, amikor 3.168  balesetre jutott 260 halálos áldozat.

Kamaszként különösen erős a csoportba való tartozás iránti vágy: egy átlagos serdülő szinte bármit megtenne azért, hogy befogadják a többiek, ám mégis kitűnjön közülük, hogy különleges legyen valamiben. Talán úgy segíthetünk a leginkább gyermekünknek, ha folyamatosan erősítjük az önbizalmát; ha sikerül beléplántálnunk, hogy egyedi és értékes akkor is, ha nem csinál ekkora őrültségeket; és nem jön el a világvége, ha egy "nem" miatt átmenetileg nem ő lesz a banda legmenőbb tagja. Veszíteni a népszerűségünkből és a csapatban kivívott pozíciónkból még mindig kevésbé tragikus, mint maradandó károsodást szenvedni.
A serdülők folyamatos kisebbségi komplexustól szenvednek, mivel a felnőttekkel szemben még sok területen maradnának alul, s a tanulás miatt eltartani sem tudják egyelőre magukat, szüleiktől függnek. Életmentő lehet, ha meg tudjuk értetni velük: abban az esetben, amikor a csapat ennyire veszélyes és értelmetlen játékokat talál ki, épp az a felelős, felnőtthöz illő döntés, ha vállaljuk a véleményünket és merünk nemet mondani.

Sam Ballard esete a csigaevéstől talán elvette a fiatalok kedvét, de azóta is egymást váltják az újabb, ész nélküli játékok. Hány tragédia kell ahhoz, hogy a kamaszok megértsék, mennyire hajszálon függ az életük, ha részt vesznek ezekben a kihívásokban? Hogy szó szerint az életükkel játszanak? Hogy 5 perc hírnévért túl nagy kockázat, hogy esetleg egy életre lebénulhatnak vagy akár meg is halhatnak?

Kép: Fotoworkshop4You / Pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük