A keddi lengyel sajtó tág teret szentelt az esetnek, különös tekintettel arra, hogy a méhen kívüli megtermékenyítésből született, most féléves gyermekről a DNS-vizsgálat során kiderült, hogy fogyatékos.
Bartosz Arlukowicz egészségügyi miniszter rendkívüli sajtóértekezletet tartott kedden az ügyben. Elmondta, hogy a szczecini nőgyógyászati klinikát kivonják a méhen kívüli megtermékenyítést támogató állami programból, és pénzbírságot szabnak ki rá. Emellett a miniszter eljárást kezdeményezett a feltételezett orvosi hiba miatt.
Arlukowicz az esettel kapcsolatban rámutatott a mesterséges megtermékenyítést szabályozó törvény szükségességére. Elmondta, hogy a lengyel kormány még ezen a héten megvitatja a készülő jogszabályt.
A méhen kívüli (in vitro) megtermékenyítést szabályozó törvény egyelőre nem része a lengyel jogrendszernek. Az Európai Bizottság az emberi szövetek és sejtek minőségéről és biztonságáról szóló irányelv be nem tartása miatt be is perelte Lengyelországot az EU bíróságánál.
{HASONLOCIKKEK}Az uniós irányelv lengyelországi alkalmazását éppen a mesterséges megtermékenyítésről folyó vita késlelteti. Mindenekelőtt a fő ellenzéki erő, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság, de a jobbközép liberális, kormányzó Polgári Platform egyes hívő katolikus képviselői is kifogásolják ezt az eljárást, amely szerintük sérti az emberi méltóságot, az élethez való jogot. A megtermékenyített petesejtek egy részét ugyanis nem "használják fel", mintegy "kiselejtezik".
A törvényjavaslat többek között szabályozná a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó, már működő klinikák tevékenységét, megkönnyítené állami finaszírozásukat, 8-ra korlátozná a méhen kívüli megtermékenyítés során életre hívott magzatok számát, és az eljárást a nem házasságban élő párok számára is elérhetővé tenné.
A törvényi szabályozás hiányosságai ellenére Lengyelországban a mesterséges megtermékenyítést 2013 óta az állam finanszírozza. Hozzávetőleg 17 millió eurós támogatással tavaly októberig 10 és fél ezer asszony részesült ilyen kezelésben, melynek eredményeképpen 677 gyermek született.
Forrás: MTI
Fotó: Photokanok/FreeDigitalPhotos.net
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri