Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Óvodát váltottak, mert az óvónők ölelgették a kislányát

Az anya direkt felhívta az óvodai dolgozók figyelmét, hogy ne érintsék meg a kislányát, de ők nem tartották be ezt a szabályt. Az anya mindenkit arra biztat, hogy ha baj van, ne féljen váltani.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Óvodát váltottak, mert az óvónők ölelgették a kislányát

Nem bánta meg, hogy óvodát váltottak

Egy brit édesanya osztotta meg a tapasztalatait a lánya óvodaváltásával kapcsolatban, történetükről a Mirror írt. 

Amikor a hároméves kislányát beiratta az óvodába, akkor külön szólt az óvónőknek és a dajkáknak, hogy a lánya egy kicsit nehéz eset, és nem szereti, ha mások hozzáérnek. Ezért megkérte őket, hogy ne ölelgessék.

A nő szerint a gyermek csak tőle és az apukájától, valamint a nagymamájától fogadja el az ölelést, ezért arra kért mindenkit, hogy még vigasztalás céljából se öleljék őt meg. Azt tanácsolta, hogy ha sír, akkor inkább úgy nyugtassák meg, hogy egy csendes sarokba kísérik, ahol egyedül lehet, és odaadják neki a kedvenc játékát. 

Az óvodában azonban megszegték az anya szabályát: az anya látta, hogy egyik alkalommal a dajka felemelte a gyermeket, és megpróbálta megölelni. A kislány erre elkezdett ordítani és kapálózni. 

Az anya azt mondja, lánya egyébként sem szeretett oviba járni, és érezte rajta, hogy szorong. 

"Azt éreztem, hogy csak ismételgetem magam folyamatosan, mégis hiába. Sokat küzdöttem azért, hogy a lányom biztonságban érezze magát az óvodában. Nem kellene ennek ilyen nehéznek lennie” – fűzte hozzá.

A kislányt végül átvitték egy másik óvodába, ahol az anya hasonlóképp nyitott: mindenkinek elmondta, hogy a gyereke nem szereti az érintést. Úgy tűnik, eddig tartják magukat a dolgozók a szabályhoz, és nem ölelgetik a kislányt. Ha sír, akkor inkább azokkal a módszerekkel próbálják vigasztalni, amiket az anya ajánlott nekik. 

A nő nem bánta meg az óvodaváltással kapcsolatos döntését, és mindenkit arra biztat, hogy ha baj van, merjen bátran lépni és váltani. 

Indexkép: khamkhor képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük