Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Palya Bea énekel a Gödöllői Kastély Díszudvarán

Palya Bea művészete egyfajta ősi töltést, a maga végtelenül természetes, ösztönös, szeretetteljes módján szárnyakat ad. Varázslatos estére készülhet hát az, aki effajta világzenei kalandozásra vágyik, július 20-án szombaton, a történelem során sokat látott, mesés helyszínen.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Palya Bea énekel a Gödöllői Kastély Díszudvarán

„Sokat jelent ez a koncert nekem, Gödöllő és környéke a szülőföldem, itt énekeltem és táncoltam először színpadon 7-8 éves palyabeácskaként. Most pedig hanggá gyúrjuk a lengedező búzatáblát, amely zöldből épp aranyba fordul. Megéneklem a negyvenpluszos szerelmet, amely olyan, mint a dinnye illata és íze: édes, zamatos, érett, izgalmas, piros és fekete…” – ajánlja a koncertet az énekesnő, akinek állandó zenekara erre az estére az A La Quartet női vonósnégyessel egészül majd ki.

Hasonlót utoljára majdnem 10 éve, 2016-ban hallhatott-láthatott a közönség. „Telezengjük a kastély tereit fenséges hangzással. Elegáns nyár este, a tücsökcirpelés és az alkonyi madárcsicsergés a dalok csodálatos dallamával-szövegével keveredik. Minden lesz, mi fülnek-szívnek ingere, dúdolod a Szabadont, a Szaladóst, a végtagjaid a Suttognak a vének ritmusára járják belső táncukat. És te úgy mész haza az utolsó dal után, hogy több vagy, mint a koncert kezdetén..” – ilyen galaktikus utazást ígér a Prima- és kétszeres Artisjus-díjas Palya Bea, varázslatokkal teli nyáréjszakát.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük