Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Pánik egy budapesti iskolában: éles eszközzel támadt társára egy 18 éves diák

Életveszélyesen megsebesítette egyik osztálytársát egy 18 éves diák az egyik 1. kerületi középiskolában. Az eset után berekesztették a tanítást. A fiút súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Pánik egy budapesti iskolában: éles eszközzel támadt társára egy 18 éves diák

A szünetben támadt osztálytársára

Budapesten, az egyik I. kerületi középiskolában történt a megrázó eset: ma reggel a szünetben egy 18 éves diák minden előzmény nélkül többször megszúrta nyaktájékon az egyik osztálytársát. A fiút, aki szintén 18 éves, súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrök a feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították – írja a police.hu.

Az eset után a tanítást berekesztették, a szülők pedig rohantak az iskolába a gyerekeikért. A rendőrök órákig helyszíneltek. A támadó táskájából előkerült egy kalapács és egy olló is. 

A budapesti nyomozók azóta már 13 embert – többek között diákokat – hallgattak ki tanúként.

A rendőrség honlapján azt írják, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói emberölés bűntett kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 18 éves középiskolás ellen.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, vallomást azonban nem tett.
 

TEXTSTART:32362rendorseg:TEXTSTOP
 

Késelés Józsefvárosban – ők mindössze 14 évesek voltak

Egy másik, hasonló esettel kapcsolatban nemrég emelt vádat a Fővárosi Főügyészség két 14 éves fiatallal szemben. A történtekről annyit lehet tudni, hogy a fiatalok egy korábbi nézeteltérés miatt balhéztak össze, majd egyikük megütötte a másikat. Ő erre viszonzásul pedig egy zsebkéssel életveszélyesen megsebesítette a támadót. 

Velük volt egy 14 éves lány is, őt szólította fel a fiatal, hogy tartson vele, amikor elhagyta a helyszínt. A helyszínen lévő többi fiatal értesítette a mentőket. 

A kést a 14 éves lány rejtette el, egy 8. kerületi társasház egyik ablakfordulójába tette. 

Az ügyészség börtönt kért

Az ügyészség fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztést kért a késsel támadó fiatalra életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. A garázdasággal vádolt áldozatára közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta. A 14 éves lányra pedig, aki a kést elrejtette, próbára bocsátást kértek pártfogói felügyelettel. 

Indexkép: John Ondreasz képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük