A szülői kiégés
A kiégés veszélye azokat fenyegeti leginkább, akik monoton, megterhelő munkákat végeznek úgy, hogy abba sok érzelmi energiát fektetnek, és ehhez képest aránytalanul kevés egzisztenciális megbecsülést és elismerést kapnak.
Bár a kiégés jelensége főként a munka világában használatos, szülőnek lenni valójában pont egy ilyen munkakör: munkaidő és fizetett szabadság, ebédidő, sőt néha mosdószünet nélküli állandó készenlét.
A szülői teherviselés ritkán említett része a monotonitás mellett a láthatatlan mentális terhelés is, melynek lényege, hogy az otthon teljesítő szülő amolyan állandó felelős és illetékes is: tudja, hogy kinek melyik tárgya hol van a lakásban, ő az, aki tervez, aki mindenki jóllétéért felelősséget vállal. A gyermekek számára a szülő agya sokszor egy kihelyezett memóriakártyaként működik: minden információ ide fut be, és minden végrehajtási terv is innen indul ki.
Ám ez a központ néha telítődik, túl sok megkeresés fut be, és az eszköz képtelen több megterhelést és hívást fogadni.
– Anya…!!!
– Nem!
– Mi nem?
– Minden!
Ha hasonló párbeszédre érzünk késztetést, vagy ha úgy érezzük, hogy a rutinfeladatok sem mennek jól, hogy minden örömtelen kötelességgé vált a kezünkben, akkor nagy eséllyel szülői kiégés áldozatai lettünk.
Hasonló gyanúra ad okot, ha azt vesszük észre, hogy érzéketlen automata robot üzemmódban tesszük az alapvető ellátás feladatkörét, de érzelmileg igyekszünk kivonni magunkat a helyzetből, nem vágyunk a gyerek társaságára, és minden egyébként jól viselt kisebb kudarcot végérvényes és elviselhetetlen katasztrófaként élünk meg. A kiégés jellemző tünete még az alvászavar, étvágytalanság vagy túlevés, és a hetek óta jelen lévő kedvetlenség, erőtlenség, érdektelenség is.
Ebben a helyzetben az első teendőnk az, hogy vegyük észre az állapotunkat, és azt is, hogy nem mi vagyunk rossz emberek – és rossz szülők sem vagyunk! Viszont mindent el kell követnünk azért, hogy ebből az állapotból ki tudjunk jönni, hiszen csak úgy tudunk a családunk, gyermekeink számára értékeket adni, ha van miből! Tehát a tüneteink nem a világvége jelei, hanem azé, hogy töltekezni kell.
Egyszerű és hatékony megoldás felismerni az állapotot és segítséget kérni, énidőt biztosítani a fáradt szülőnek, a házastársat, rokonokat, keresztszülőket bevonni a feladatba, megosztani a felelősséget, ha nem is a napközbeni gondozási teendőket, de legalább a mentális erő és ész-központ szerepet. Azonban a szülői kiégésben szenvedő felnőtt többnyire épp azért jutott el a teljes vagy részleges közöny állapotáig, mert eddig sem állt rendelkezésre számára segítség.
Hogyan könnyíthetünk tehát a terhelésen, ha nem tudunk mozgósítani senkit, vagy nagy az ellenállás a kérésünkkel szemben?
Ezt tedd, ha a kiégés jeleit veszed észre magadon
- Megpróbálhatjuk átkeretezni a helyzetet és gondolatban váltani. Ez azt jelenti, hogy a tökéletes kiszolgálás helyett megelégszünk az „elég jó”-val, elengedjük a halaszthatókat, és csak a hosszú távon nyereséget hozó feladatokra összpontosítunk. Ilyen változtatás, ha jelen maradunk a gyermek érzelmi életében, de a takarítási vagy főzési színvonalat lejjebb engedjük.
- Végiggondoljuk, hogy iránykövető vagy problémamegoldó gyerekeket akarunk-e nevelni? Ha inkább problémamegoldót, akkor a kihelyezett „felelős és illetékes” winchester-t igyekezzünk visszaépíteni a gyerekbe.
Ha változtatni szeretnénk a viselkedésén, annak az a leghatékonyabb módja, ha a magunkén változtatunk, vagyis kevesebb irányító és több kérdező viselkedésmódot választunk, próbáljuk a szervezői feladatokat delegálni a gyermeknek, hadd dolgozzanak ők is a rutinokon és az ütemterveken. Vonjuk be a gyereket a feladatba, kapcsolódjon be, ossza meg velünk a szervezési döntések felelősségét!
A varázslatos kérdések erre a következők: Neked mi a terved? Te hogy gondoltad megoldani? Mi tart vissza attól, hogy…? Máskor hogyan sikerült megoldani? Hány zoknit vinnél négy napra? Szervezzük ki a feladatot!
- Hasonló problémákkal küzdő ismerősök, csoportok, barátok keresése, és tőlük technikák, praktikák tanulása. Ha szembesülünk azzal, hogy mennyire nem vagyunk egyedül, könnyebb a terhet viselni, és lehetőségünk van tanulni is egymástól. A megosztás nagyon fontos, ha másnak nem, egy lelkisegélyszolgálatnak el lehet mondani. Sírni sem szégyen, kétségbe esni sem, csak ne akadjunk el ebben az állapotban.
- Legális házon kívüli tevékenységek. Lehet, hogy a házastárs vagy a nagyszülők nem hatódnak meg attól, hogy énidőre van szüksége a kiégés felé haladó szülőnek, és kávéznia kell a barátnőivel, meg körmöshöz, fodrászhoz járnia, de mit szólnak ahhoz, ha sportról vagy tanulásról van szó, olyan tevékenységről, amely befektetés a közös, hosszú távú jövőbe? Sok kiégett szülő csak azzal tud szerezni néhány óra egyedül tölthető időt, ha orvoshoz kell mennie… Ne várjuk meg, amíg a szervezetünk már csak ezt a kiutat találja!
- Láthatóvá tétel: minden nap elején le lehet írni vagy méginkább lerajzolni (akár együtt a gyerekkel), hogy mit tervezünk aznapra, és este azt, hogy mit sikerült ebből elérni. Így láthatóvá válik az előrehaladás, még akkor is, ha nem a Mount Everest megmászása volt, de egy vakondtúrásé mindenképpen. A reggeli tervezésbe belevehetünk apró örömöket is, összenézéseket, érintéseket, fagyizást, árnyékaink összemérését, tócsába ugrálást…
- Jelenben maradás: a jelen az a hely, ahol változások történnek, a múlton rágódni csak fölösleges energiapazarlás, a jövőtől félni pedig erőink szétszórása. A változások apró léptekkel járnak, de a haladás idővel láthatóvá válik. Folyamatban vagyunk, melynek kilátásai vannak, nem zsákutcában.
- Örömforrás-rutinok bevezetése, olyan állandó szokások, melyhez ragaszkodunk, és amiből erőt meríthetünk. Pl. minden este naplementenézés, minden délután közös meseszövés, minden reggel teraszon kávézás.
- Nem lesz rossz szülő, aki bezárja a fürdőszobaajtót, amíg zuhanyozik, vagy egyedül akarja megenni a csokiját!
- Ne hasonlítsuk össze a teljesítményünket más szülőkével, már csak azért sem, mert nem látunk bele sem a fejükbe, sem az életükbe. A valóság sokszor nagyon más, mint amit beállított cuki fotók közvetítenek.
- Kapcsoljuk ki a hozott mintákat, amikről azt gondoljuk, hogy nem tudjuk megugrani! Lehet, hogy volt valaki, aki régen jobban csinálta (most úgy tűnik, hogy tökéletes volt), de ennek a gyereknek a számára mi vagyunk „Anya” és mi vagyunk „Apa”, tehát mi vagyunk számára a viszonyítási pont, amit ő csakis kettőnk kapcsolatában értelmez. Ő nem hasonlítgat, és még nincsenek mintái, mi vagyunk a minta.
Feladat és öröm. Telefon, bevásárlólista, indulás vissza, vita, délutáni alvás, hisztik és alkudozások… És mosolyok, szuszogások és izzadt napszagú gyermekhaj.
Indexkép: Depositphotos.com
Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek