Pontosan erről szól most egy rövid videó, amelyben egy édesanya megmutatja, hogy milyen egyszerű, praktikus és sokak szerint minimum meghökkentő óvintézkedéseket tesz, ha zsúfolt helyre megy kicsi gyerekkel.
A videón egy vásárba látogat kislányával az anya. Elővesz egy ragtapaszt, a gyerek karjára ragasztja, majd filccel ráírja a számát. A kislány csuklójára egy színes órát csatol, benne GPS-es nyomkövető. Ezután az anya elővesz egy bankkártyát, ráírja a kódot, beleteszi egy zárható műanyag zacskóba, gondosan összehajtja, majd a kislány zsebébe csúsztatja. Végül előkerül a póráz is, amit a gyerek derekára kapcsol, a másik végét a saját övbújtatójába, majd így felszerelkezve indulnak nézelődni.
A leírás szerint az anyukának ez lelki nyugalmat ad, mert zsúfolt helyeken a gyerek biztonsága az első. A Tsagana / Momhack Facebook-oldalon több ezer komment érkezett. Van, aki kineveti, van, aki megvédi. És van, aki pontosan tudja, miről szól ez a videó, mert már átélt hasonló helyzetet.
Egy hozzászóló ezt írta: „Mi értelme ennek az egésznek, ha pórázon van, közvetlenül melletted?” Egy másik röviden ennyit tett hozzá: „Talán egy kicsit paranoiás?”
„Mondd el, hogy csak egy gyereked van, anélkül hogy kimondanád, hogy csak egy gyereked van…” – jegyezte meg valaki csípősen.
Érkezett gyakorlati tanács is: „Írj alkoholos filccel közvetlenül a karjára, ne lemoshatóval egy ragtapaszra.”
Hogy egy háromévessel mindenre érdemes felkészülni, azt jól példázza ez az eset: „Amikor a lányom hároméves volt, úgy döntött, hogy nevet változtat, anélkül, hogy szólt volna… Egy áruházban elszaladt, és elbújt egy kör alakú ruhatartó állványban. Valaki megtalálta, és bemondták a hangosba, hogy várják a szüleit.” Persze a kislány által megadott név hangzott el, de hallván a felhívást, édesanyja is az infópulthoz sietett, hogy bemondassa a gyerek nevét… aki boldogan ült a pulton, és mindenkinek azt mondta, hogy mostantól XY neve.
Egy másik szülő saját módszerét osztotta meg: „Amíg a gyerekem még túl kicsi volt ahhoz, hogy megjegyezze a nevemet, a saját nevét és a telefonszámomat, ha nagyon zsúfolt helyekre mentünk, ráírtam a nevemet és a számomat a hasára.” Elveszés esetére megjegyeztette a gyerekkel, hogy menjen oda egy nénihez, akinek gyerekei vannak, és mutassa meg a hasát. „Szerencsére soha nem kellett tesztelnünk, működik-e a terv.”
„Én rendszeresen elkóboroltam a boltokban. Anyukám csak annyit mondott, hogy olyankor kérjem meg az eladót, hogy mondják be hangosbemondón, hol vagyok” – idézte fel saját gyerekkorát egy hozzászóló.
A póráz témája külön indulatokat váltott ki, de akadt, aki határozottan kiállt mellette: „A legidősebb gyerekemnél Disneylandben hámot használtam. Ettől ő szabadnak érezhette magát, miközben én biztonságban tudtam, még akkor is, ha épp nem tudtam fogni a kezét… Ha a gyerekeidről van szó, csináld azt, amit szükségesnek érzel, és ne törődj azokkal, akik szerint paranoiás vagy, és otthon kellene maradnod! A póráz is csak olyan dolog, mint a babahordozó kendők vagy a hátizsákok… szabadon vannak a kezeid.”
Egy nagyszülő így emlékezett vissza egy esetre: „A kisunokánk ott volt mellettünk… fogtam a kezét… a következő pillanatban kitépte magát a NAGY tömegben, és elrohant. Őrült sprintbe kezdtem… hároméves volt, kicsi, de nagyon gyors… a következő alkalommal már póráz volt rajta!”
Volt, aki kritikus, de árnyalt maradt: „Nagyon paranoiás, de a GPS-óra és a telefonszám felírása a bőrre jó ötlet.”
A legnagyobb rejtélyt azonban a bankkártya okozta, hogy arra mi szükség lehet. „Talán arra az esetre van, ha aki elvinné a kislányt, és használná a kártyát, akkor így nyomon lehetne követni” – feltételezte egy hozzászóló. Egy másik magyarázat szerint: „Ha elveszik és megéhezik, tud magának ételt venni.”
Úgy tűnik, a kérdés nem az, hogy létezik-e jó vagy rossz megoldás, vagy hogy mi számít túlzásnak és mi nem, hanem inkább az, hogy ki mit bír idegekkel és mennyire meri vállalni ezért mások esetleges nemtetszését.
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak