Gyereknevelés
Ragyogó kamaszok
A kamaszokat nagyon lehet szeretni. Telis teli vannak nyitottsággal, intellektuális kíváncsisággal, idealizmussal, érzelmekkel. Roppant érzékenyek a hitelességre, a tisztességre, az értékrendi kérdésekre, olthatatlan szomjjal isszák be a világot, egyszerre fedezik föl a gondolkodás, a társadalom, a politika, az érzések, a férfi-nő kapcsolatok, a saját érzéseik, a felnőttek világát.
2010. június 9.
10 perc olvasás
Laura
Ismerkednek a szabadsággal és a felelősséggel, önállóak, ugyanakkor roppant sebezhetők, ezért aztán igen jól reagálnak mindarra, ami elfogadható formában segíti őket az eligazodásban és növeli az önbizalmukat. Lelkesedni akarnak, tartozni valahová és hinni valamiben.
A serdülők tele vannak lelkesedéssel és tervekkel; Anna Freud szerint akkor normális, ha változik, és aggódnunk csak akkor kell, ha valamilyen szélsőséges viselkedésbe hosszú ideig belemerevedik. Gondoljunk vissza saját kamaszkorunkra: lelkesedésünk, élmények iránti éhségünk, szabadságvágyunk, érzelemgazdagságunk a személyiségünk máig is velünk élő, egyik legszebb, legszerethetőbb vonulata.
Kamasznak lenni rettentően nehéz. Hiszen annyi mindent veszít el hirtelen: a gyerekkorát, a játékot, a szülő testmelegét, a magától értetődő jogot, hogy segítségért és vigaszért fordulhasson; a gondtalanságot és a felelőtlenséget. Egyszeriben bennfentesnek, jártasnak, magabiztosnak és felelősnek kell mutatkoznia, meg kell felelni súlyos kötelességeknek és elvárásoknak. A kamasz valójában újszülött a felnőttek világában, de tájékozatlanságát már nem fedheti föl. Szégyelli, ha még játszani támad kedve. Életkora azt követeli tőle, hogy a kihívásokra azt felelje: megoldom, de nem mindig tudja megoldani.
Nehéz helyzetben van a kamasz gyerek szülője is, hiszen ő is gyászol. Elveszítette kisgyermekét: ölben ülő, aranyos kisfia, kislánya, akivel játszani lehetett, simogatni, ölbe venni, mesét mondani neki egyszer csak nincs többé. Hirtelen egy megváltozott emberrel kell egészen másfajta viszonyt kialakítani. A legtöbb szülőt az első gyermeke kapcsán ez többé-kevésbé készületlenül éri. Mások az utolsónak, a legkisebbnek engedik meg legnehezebben, hogy felnőjön: hisz innentől az anya státusza megváltozik, érzelmileg sokkal kevésbé van rá szükség. Elkezdődik az a folyamat, amelyben újra gyerekeitől független személyként kell saját magát megfogalmaznia és felépítenie. Ki vagyok én? Ki vagyok saját személyemben, a gyerekeim nélkül? Ki vagyok szakmailag, ki vagyok barátként és ki vagyok élettársként? Sokszor e félig rejtett kérdések feszültsége is a kamasszal megélt konfliktusokban sül ki, és ez természetesen méltatlan a serdülővel szemben. Könnyebben veszi az akadályt az a szülő, akit az élet egyéb területeinek gazdagsága, élményei, kapcsolatai várnak, aki örömmel fordul a szakmája, a vele dolgozók, a barátok, hobbik, a társa felé, és aki megbízik a gyermekében, tudja, hogy az meg fog állni a lábán. Könnyebb annak, aki elhiszi, hogy a család élete akkor is kellemes, otthonos és humoros lehet, ha ez már 4-5 jókedvű, kiteljesedett és szabad „felnőtt” ember együttélését jelenti, akik élvezik egymás társaságát, szabadon mozognak az otthon és a nagyvilág között. Otthon a feltöltődést, a külvilágban pedig élményeket, kihívást, a teljesítmény örömét szerzik meg.
Különösen nehéz az elsőszülött kamasz helyzete, hiszen ebben is ő a jégtörő hajó: a szülő rajta tanulja meg, hogyan kell fokozatosan, csúszómérték szerint kiengedni a kezéből a befolyásolást. Sok szülőt pánikkal tölt el, ha gyermekét immár rá kell bízni az addig átadott nevelésre és működési módokra; mások a mai gyerekek talpraesettségére hivatkozva odadobják a gyeplőt – ezeknek a fiataloknak sokszor az elhanyagolás és útvesztés lehet a sorsa, hiszen tizenéves korában már nem részesül nevelésben, csupán a számítógép, a tévé és az osztálytársak által.
A kamaszt is lehet és kell nevelni, csak másként. Az ölben üléstől a leválásig vezető hosszú, sok éves szakaszban a vezérelvünk az lehet, hogy a gyermek szabadsága, önállósága, leválása legyen arányban azzal érettséggel, amit az egyes területeken mutat. Ezt az elvet vele magával is lehet tudatosítani: mindig megkönnyíti a dolgunkat, ha az egyes területeken világosan kimondott megállapodásra vagy „szerződésre” támaszkodhatunk. Ezt a gyerekkel közösen alakítsuk ki úgy, hogy az az ő igényeit is magába foglalja, és ezért a szerződést szívből vállalja. Szülőként meg kell szoknunk, hogy ez a korszak nem állandóságot ad, hanem egy folyamatos, fokozatos, szabályozott átmenetet jelent. Az átmenetnek viszont nem kell pánikszerűnek, kaotikusnak lenni. Egy-egy vihar is szolgálhat arra, hogy beállítsuk a soron következő időszak működését. Könnyebben megy ez olyan családokban, ahol kezdettől, egészen csecsemőkortól a tiszta kommunikáció, ahol gyerek és felnőtt egyaránt azt érzi, hogy egyenesen közölheti az igényeit, és ezeket józanul, türelmesen egyeztetik egymással és a realitás határaival. Ahol bevett szokás a szívből vállalt megállapodások kimondása és betartása.
Serdülő gyerekünknek ugyanúgy szüksége van emberi melegségre, mint a kicsiknek, csak jóval szűkebbek a csatornák, amelyeken ez áramolhat. Nem a szülő: a kortárscsoport az első számú partner. Ettől függetlenül a kamasz nagyon szeretné, hogy a szüleivel is fenntarthassa a jó és tartalmas viszonyt. Ezt a kapcsolatot azonban ő maga sem ismeri: hiszen új szerepből, új látószögből neki is újra meg kell ismerkednie saját szüleivel, akik szintén alig ismerik azt a növendék férfit vagy nőt, aki immár körükben él. Érdemes megkérdeznünk: van-e bennünk kellő kíváncsiság, tisztelet és elfogadás a most születő egyéniség iránt. A kapcsolat újraalakítását a szülőnek kell megsegítenie. És az első számú megfontolás itt nem más, mint épp az, hogy legyen kapcsolat. Türelmesen keressük meg azokat a csatornákat, hullámhosszakat, ahol a serdülőnek jól esik kapcsolódnia. Ha ez a téma Bajnokok Ligája, vagy a Forma-I, akkor beszéljünk arról. Ha az autóban nyílik meg, akkor autózzunk, ha a horgászbot mellett, akkor horgásszunk, ha sütés-főzés közben, akkor süssünk és főzzünk.
Ha egy ideig csak a törődést fogadja el – az ételt, a tiszta ruhát – ne erőltessük, éljünk ezzel a csatornával. Ha utat találunk serdülő gyermekünkhöz, ne rongáljuk a kapcsolatot: ne kritizáljunk, elemezzünk, „osszuk az észt”, ne adjunk megoldásokat a problémáira, ne kérdőjelezzük meg a hozzáértését, ne használjuk ki az alkalmat, hogy végre bevigyük elvárásainkat és normáinkat, egyáltalán: legjobb, ha ellenállunk a kísértésnek, hogy bármi saját „hozzáadott értékünk” legyen a beszélgetéshez. A legnagyobb hozzáadott érték az, ha egy elérhető szülőt nyújtunk neki: ha meghallgatjuk őt és biztosítjuk a megértésünkről, figyelmünkről, elfogadásunkról. Minden ilyen beszélgetéssel tovább erősödik a kamasz bizalma és elégedetten konstatálhatja, hogy „mégiscsak jó fej” szülője van neki. Ha elfogadók és hitelesek vagyunk, vagányak és humorosak, érdekesek és demokratikusak, serdülő gyerekeink hálásan megőrzik velünk a kapcsolatot és ez óriási előnyt jelent nekik az életben való elinduláshoz. Így mi, szülők is tovább gyönyörködhetünk annak a ragyogó, életrevaló, okos, szép fiatal embernek az indulásában, akit neveltünk.
Fotó: www.foter.com
Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak