Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Rajzszögeket ragasztott a budapesti bölcsődések kismotorjaira, mert zavarta a gyerekzsivaj

Nagy felháborodást váltott ki nemrég, amikor valaki rajzszögeket ragasztott egy ferencvárosi családi bölcsőde kismotorjaira, mivel zavarta a gyerekzsivaj. Ez azonban nem az első olyan eset, amikor a lakók a nyugalmuk megzavarásaként élik meg a játszóterek rendeltetésszerű használatát.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Rajzszögeket ragasztott a budapesti bölcsődések kismotorjaira, mert zavarta a gyerekzsivaj

Március 28-án számolt be az RTL Klub Híradója egy megdöbbentő esetről: valaki – feltehetőleg egy dühös lakó – rajzszögeket ragasztott a IX. kerületi Lepke-lak Családi Bölcsőde által használt kismotorokra, a labdákat pedig szétvágta. Balesetet szerencsére nem tudott okozni, mivel a szögeket a gyerekek pelenkája felfogta, rosszindulatú tettére azonban így is nehéz magyarázatot találni.
 

A bölcsőde vezetője, Geicz-Molnár Szilvia a Híradónak azt mondta, sejti, ki rongálhatta meg a játékokat, mivel már többször volt nézeteltérésük az illetővel. Az intézmény ugyanis egy társasházban üzemel, és a gyerekeket egy négy ház által közösen használt játszótérre hordják le napi rendszerességgel. A 8-10 gyermek egyórás játéka valószínűleg idegesít néhány lakót. Volt már példa arra is, hogy valaki paddal torlaszolta el az ajtót, amelyen keresztül a gyerekek az udvart meg szokták közelíteni, az egyik ház közös képviselője pedig levélben hívta fel a bölcsőde vezetőségének a figyelmét arra, hogy az udvar ilyen gyakori használata sérti a többi tulajdonos érdekeit.
"Mindig azt válaszolom, ha valaki emiatt reklamál, hogy menjen le ő is többször a kertbe, senki nem tiltja meg neki. Nincs olyan, hogy valakinek többet kell fizetnie amiatt, mert sokat használja az udvart" – mondta el az Indexnek Treml Szilvia, a bölcsinek is otthont adó társasház ügyeit intéző kft ügyvezetője.

A felmerülő problémát jelen esetben az okozta, hogy bárki nyithat bölcsődét egy társasházban, ehhez nem kell a többi tulajdonos beleegyezését kérnie. A gyerekeket az előírások szerint kötelező rendszeresen levegőre vinni, ehhez pedig egyéb lehetőség híján egy játszótér is megfelelő lehet.

Nem kell azonban egy komplett bölcsőde ahhoz, hogy néhány embert zavarjon a gyerekzsivaj, elég, ha egyszerű családok használnak egy játszóteret. Két évvel ezelőtt egy győri lakótelep közössége vonta magára a figyelmet azzal, hogy nyílt levélben szólították fel a szülőket arra: legyenek szívesek nem használni a közeli játszóteret, mert a gyerekek zsibongását „elviselhetetlennek” érzik. A padra ragasztott levél szerint „ez elsősorban mégis csak egy lakótelep, ahol nagyon sok idős, nyugdíjas, beteg, gyermektelen, három műszakban dolgozó aktív, tehát nem csak kizárólag gyerekes család lakik, akiknek a nyugalmát és pihenését a nappali órákban Is rendkívül zavarja a gyerekek állandó sikongatása, ordibálása, hisztizése, a zörgős műanyag motorokkal a járdán és a házak fala melletti körbe-körbe motorozása. Ez különösen igaz a hétvégére, ami mindenkinek pihenőnap.(…) A járdán gyakran a gyalogosok és kerékpárosok nem tudnak közlekedni, csak a gyerekeket kerülgetve. (…) Különösen igaz ez azokra a szülőkre, akik még csak nem is közvetlenül itt laknak, hanem távolabbról, más utcákból, házakból hozzák ide gyermekeiket játszani. Mi sem megyünk oda hangoskodni, sikongatni és nyugalmukban zavarni másokat az ő lakókörnyezetükben, így jogosan elvárható, hogy más se tegye ezt itt.”

Igaz, arról legalább nincs hír, hogy a győri lakók felháborodásukban szögeket ragasztottak volna a játszóteret és a járdát használni merészelő gyerekek játékaira.

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük