Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Rendszeresen megalázta a diákokat és a tanárokat egy katolikus iskola igazgatója, társadalmi nyomásra váltották le

Olyan is előfordulhatott, hogy a tornafelszerelését otthon felejtő lánynak bugyiban és melltartóban kellett részt vennie a tesiórán - állítja egy szülő.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Rendszeresen megalázta a diákokat és a tanárokat egy katolikus iskola igazgatója, társadalmi nyomásra váltották le

70 szülő írta alá a szakmári Szent Asztrik Katolikus Általános Iskola igazgatója elleni petíciót: a név nélkül nyilatkozó szülők azt mondták, visszaélt a hatalmával és zsarnoki vezetőként jellemezték.

"Az elmondottakból a félelem és elnyomás légkörét ismerhettük meg, a megszólalók K. R.-t pedig olyan teljhatalmú vezetőként írták le, aki a gyerekekkel és a beosztottjaival is zsarnoki módon viselkedett" – írja a Magyar Hang.

A szülők elmondása szerint például a következők történtek az intézményben:

  • egy lánynak bugyiban és melltartóban kellett tornáznia, miután otthon felejtette a tesicuccák
  • amikor egy lány a menstruációjára hivatkozva hagyott ki egy órát, megkérdezte tőle az osztálytársai előtt, hogy hány napig tart a ciklusa
  • amikor a fiúk fegyelmezetlenek voltak, büntetésből egymást kellett megütniük
  • a tanári karban mindennaposak voltak a szexista megjegyzések, amik megviselték a pedagógusokat – írja az Eduline.

Szavazás útján korábban a tanárok mintegy kétharmada jelezte, hogy elégedetlen az igazgatóval, a kalocsai érsekség ennek ellenére meghosszabbította a férfi vezetői megbízatását – mindez 2019-ben történt.

Később 70 szülő írta alá az ellene indított petíciót – az iskolába egyébként nagyjából 100 gyerek jár. Ezután egy bizottság hallgatta meg az ügyben a családokat és a tanárokat, majd pár hónappal később váltották le az igazgatót.

A Magyar Hang megkereste az ügyben a kalocsai érsekséget, ahonnan azt a választ kapták, hogy nem fordult elő olyan, hogy bugyiban és melltartóban kellett tornázniuk a lányoknak.

Indexkép (illusztráció): Depositphotos.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük