Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Romániában több mint kétszázezer gyermek nem kapta meg a kanyaró elleni védőoltást

Romániában 225 ezerre tehető azoknak a 9 hónapot betöltött, de 9 évesnél fiatalabb gyerekeknek a száma, akiket nem oltottak be kanyaró ellen - jelentette csütörtökön az Agerpres hírügynökség az egészségügyi minisztérium jelentését ismertetve.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Romániában több mint kétszázezer gyermek nem kapta meg a kanyaró elleni védőoltást

A kanyarójárvány további terjedése érdekében megyei szinten létrehozott bizottságok csaknem 2300 olyan települést azonosítottak országszerte, ahol fennáll a kanyarógócpontok kialakulásának kockázata. A szaktárca szerint többnyire romák lakta településekről van szó, ahol nincsenek háziorvosok. Ezeken a településeken oltási központokat létesítenek. Országszerte mintegy ezer ilyen központ alakul, amelyekben 1929 orvos és 2080 egészségügyi asszisztens lát el szolgálatot.

A jelentés szerint a járvány a Kolozs és Beszterce megyei roma közösségekből indult, ahova a vírus korábban Olaszországban és más nyugat-európai országokban már azonosított törzse okozott fertőzést. 

A minisztérium jelentése rávilágít az országos oltási program néhány gyenge pontjára is. Ezek közé sorolja, hogy nem létezik tartalékkészlet járványok esetére, és hogy nem különítenek el költségvetést a közbelépésre vészhelyzeteken, hogy nincs ilyen helyzetekre felkészített személyzet, sem egységes eljárás, amely ilyenkor alkalmazandó.

Florian Bogod egészségügyi miniszter – akinek két hete egy kormányülésen Mihai Tudose miniszterelnök a sajtó jelenlétében adott ultimátumot a kanyarójárvány elleni hatékonyabb fellépésre és a lakosság átoltottsági szintjének növelésére – öt olyan megye tisztifőorvosának leváltását kérte, ahol a gyerekek fele sem kapta meg a kanyaró elleni oltást.

"Az a szülő, amelyik elutasítja az oltást, gyermeke életét veszélyezteti. Amikor egy szülő valójában halálra ítéli gyermekét, nem tudom, milyen mértékben lehet még szülői jogokról beszélni" – jelentette ki Tudose. A kormányfő ultimátuma nyomán az egészségügyi hatóságok országos médiakampányt indítottak, amelyben arra bíztatják a szülőket, hogy oltassák be gyermekeiket.

Romániában eddig országszerte 8246 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta, közülük több mint hatezren idén kapták el a kórt. A járvány az ország teljes  területére kiterjed, és eddig 32 halálos áldozatot követelt. A legtöbben Románia nyugati megyéiben kapták el a kanyarót: Temes, Krassó-Szörény és Arad megyében is meghaladja az ezret a kanyarós megbetegedések száma.

Romániában továbbra is terjed a kanyaró: az utóbbi időszakban is hetente két-háromszáz új kanyarós megbetegedést jelentenek az egészségügyi hatóságok.

Forrás: MTI
Fotó: reneasmussen / pixabay

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük