Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Segíts azzal, amire gyermekeidnek már nincs szüksége! – Örökbe Fogadok Mozgalom

Tavaly nyár óta háromezernél is több örökbefogadó több mint 450 halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő óvodát, így közel 30.000 gyermeket segített az Örökbe fogadok egy ovit! kezdeményezésen keresztül.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Segíts azzal, amire gyermekeidnek már nincs szüksége! – Örökbe Fogadok Mozgalom

A mozgalom most újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis az óvodák mellett már gyerekházakat, tanodákat, gyermek- és lakásotthonokat is összekötnek az örökbefogadókkal. Egy céges felajánlásnak köszönhetően pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 110, nagy létszámban hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyereket nevelő óvodának juttattak el tisztálkodási eszközöket.

Magyarországon jelenleg a gyerekek kb. 15 %-a él szegénységben. 25 százalékuk könyvek nélkül, 15 százalékuk pedig játékok nélkül nő fel. Mindeközben sok háztartásban vannak már feleslegessé vált, de jó minőségű ruhák, játékok, technikai eszközök, tanszerek. Az Örökbe Fogadok Mozgalom abban segít, hogy miként lehet ezeket a lehető legmegfelelőbb helyekre eljuttatni úgy, hogy azzal valós szükségleteket elégítenek ki. Az intézmények ugyanis nincslistát írnak, az örökbefogadók így az azon szereplő tételekkel is segítenek.

Örökbe fogadok

„Tanítani fogom az egyetemen, mert egyszerűen példaszerű, amit csinálnak" – emelte ki Bass László, szegénységkutató, az ELTE adjunktusa egy előadásban. Szerinte ugyanis a mozgalom egyedülálló abban, hogy szükségletek alapján, személyes kapcsolat útján, szakembereken keresztül segít. Ráadásul az adományozó nyomon tudja követni, kikhez érkezik meg a támogatása: célirányosan a rászoruló gyerekekhez úgy, hogy a saját, jó minőségű feleslegét jól hasznosítja újra.

A mozgalom életében minden egyes adománycsomag célba érése ünnep. Nemrégiben azonban egy kiemelten nagy, 10 ezer euró értékű felajánlás érkezett az egyik tisztálkodási szereket gyártó cégtől. „Egy édesanya, Simon Katalin figyelt fel az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalomra. A cég munkatársaként ő indította el a folyamatot, hogy ez a 17 raklapnyi tisztálkodási eszköz a szabolcsi ovisok mindennapjait segítse. A nemzetközi vállalat magyarországi divíziójától érkező adománycsomag az összes, a rendszerünkben regisztrált, nagy létszámban hátrányos helyzetű vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodába lett szétosztva. 110 intézménybe, 327 csoportba, összesen 7587 kisgyeremek jár. Ez a jelenlegi helyzetben még inkább nélkülözhetetlen segítség, hiszen hónapokra elegendő fogkrémet, tusfürdőt és sampont kapnak a gyerekek” – emelte ki Barát Hella, a mozgalom ötletgazdája.

örökbe fogadok

Emellett tovább bővült az örökbefogadható intézmények köre is. A 0-3 éves korosztályt gyerekházak örökbefogadásával lehet segíteni. Ezek olyan elmaradott településeken létrehozott “családi” házak, ahol szakemberek fogadják a szegénységben élő 0-3 év közötti gyermekeket édesanyjukkal együtt, napközben. Így nyújtanak segítséget a gyerekek nevelésében, fűtött, otthonos környezetben, fürdőszobával, mosási lehetőséggel és felszerelt konyhával.

A 7-14 éves gyermekeket tanodák, a 9-18 éveseket gyermek- és lakásotthonok szimbolikus örökbefogadásával támogathatjuk. Ezek az intézmények ebben a megváltozott élethelyzetben is kapcsolatban állnak a gyerekekkel, és mindent igyekeznek biztosítani a fejlődésükhöz – eljuttatva hozzájuk az adományba kapott technikai eszközöket, kreatív alapanyagokat, jó minőségű, tiszta ruhákat, tartós élelmiszert.  Az Örökbe fogadok mozgalmon keresztül tehát az óvodás korú gyerekek feleslegei mellett, a kisbabák kinőtt ruhái és játékai is célirányosan eljuttathatók a rászoruló gyerekekhez a velük kapcsolatban álló pedagógusokon, szakembereken keresztül. Míg a kisiskolás gyermekek és a tinik megunt játékainak, még használható számítástechnikaik eszközeinek a tanodákon, gyermek- és lakóotthonokon keresztül találják meg a legjobb helyét.

További információ itt és a Facebookon

Kapcsolódó cikkeink:

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük