Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Segítség, tévézik a gyerek!

Ezt a témát már számtalanszor körüljárták, csak az a gond, hogy mindig elfelejtjük, mit is olvastunk, láttunk, hallottunk, mit mondott az óvó néni a szülői értekezleten.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Segítség, tévézik a gyerek!

Tudományos kutatások tanúsága szerint a kontrollálatlan televíziózás elősegíti az elhízást, késlelteti a szellemi fejlődést, magatartás- és figyelemzavart, hiperaktivitást okoz a gyermekeknél!

Egyre többször ismétlődik meg ez a jelenet: szemünk fénye hazajön az iskolából, táskáját a sarokba hajítja, kikap valami harapni valót a hűtőből, majd „levágja magát” a képernyő elé.
Valahol érthető is, hiszen egy fárasztó tanítási nap után nemigen fogja a csemete még azon is törni a fejét, milyen értelmes elfoglaltsággal is töltse a délutánt.
Sokkal egyszerűbb, ha megnyomja a gombot és rátapad a képernyőre. A legtöbb szülő tudja, hogy a tévé-nézés inkább árt utódjának, mint használ.

Miért is tévézik a gyerek?
Ahhoz, hogy ezt megértsük, számba kell vennünk néhány szempontot.

Már egészen kis korban megragadják az apróságok figyelmét a tévében látható színes, mozgalmas képek. Ők még nappal is szívesen „álmodnak”, ezért kedvelik ezt a fajta médiumot. Ők is szeretnének kimenekülni a problémákkal, követelményekkel teli mindennapokból. A fejből mondott, vagy felolvasás alapján hallott történetek ellenére is erősebb köteléket jelenthet a televízió a maga eszközeivel (zajok, színek, zene, stb.). Olyan szabadságot és kalandokat kínál a gyermekeknek – különösen a nagyvárosban élőknek, – amelyek átélésére a modern társadalomban már nincs lehetőségünk. Ebben az értelemben a tévé egyfajta pótszer is. A szórakozást és az izgalmat „másodkézből” kapjuk”. A tévé enyhíti a magányt, az unalmat, a gyerekek olyan szereplőkkel azonosíthatják magukat, akik erősek és hatalommal bírnak.

Televíziózás – mint szabadidős elfoglaltság
A véget érni nem akaró filmsorozatok, szappanoperák „mézesmadzagja” a család apraját, nagyját odakötözi a készülékek elé.

A televízió mindig rendelkezésre áll, alig kerül valamibe, programkínálata minden korosztály igényeit kielégíti. Tévézni gyerekjáték, minden egyéb alternatíva idő- és energiaráfordítással jár, és persze költségvonzata is van. 
Ha választhatna a gyermek, mit csináljon szabadidejében, inkább anyjával, apjával, barátaival játszana, mintsem a képernyő előtt ülne. Ha a szülők lakásviszonyai, munkája, vagy gyér ismeretségi köre esetén nem mindig lehet a gyermek közös játék iránti igényét kielégíteni – legyen az akár a lakásban, akár a szabadban.

De ha elegendő szabadidős alternatíva is kínálkozik a csemete számára, akkor is előfordul, hogy sokat akar tévézni. Ennek megvan a maga oka, ugyanis azokkal a témákkal találkozik, amelyek:
– Pillanatnyilag vele is megtörténnek a mindennapokban, 
– Megoldást kínál az előtte álló életkori sajátosságokból adódó feladatokhoz,
Példák: 
– Felnőtté válás, 
– Kicsik konfliktusa a nagyokkal, 
– Válás megélése (elvált szülők gyermekei), 
– A nemi szerepek felvállalása.

Ezért tapasztalhatjuk, mennyire szeretik a gyerekek szinte végtelenszer megnézni ugyanazt a történetet, hiszen míg le nem győzik a benne kifejezésre juttatott szorongást, meg nem felelnek az ábrázolt kihívásnak, nem teljesülnek a helyettük kimondott kívánságok, addig minden ismétlést ugyanolyan érdekesnek fognak találni, mint amikor először találkoztak a történettel. Ez a helyzet azonban egyik napról a másikra megváltozhat, – amikor is a valóságban is megoldódnak a felvetett problémát, a gyerek választ kap kérdéseire.

Folytatjuk

A cikksorozat további részei:

Segítség, tévézik a gyerek! 2. rész
Segítség, t
évézik a gyerek! 3. rész
Segítség, tévézik a gyerek! 4. rész

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük