Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Semmelweis Online Nyílt nap: minden fontos információ egy helyen a továbbtanulásról

Immár negyedik alkalommal rendezi meg 2024. január 19-én online nyílt napját a Semmelweis Egyetem, ahol az orvos- és egészségtudományok iránt érdeklődők minden hasznos információt megkaphatnak a továbbtanulásról. A hallgatói igényekre válaszul az online esemény idén új elemként február 12-én személyes campus túrával is kiegészül.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Semmelweis Online Nyílt nap: minden fontos információ egy helyen a továbbtanulásról

„A korábbi rendezvényekhez kapcsolódó kérdőíves felmérésünk alapján a résztvevők körében népszerűnek bizonyult az online nyílt nap, ugyanakkor a diákok részéről igény mutatkozott arra is, hogy az egyetem legfontosabb tereit élőben is megtekinthessék. Ezért idén a január 19-i online nyílt nap mellett szeretnénk lehetőséget biztosítani a felvételi előtt állóknak, hogy betekintést nyerjenek személyesen is a Semmelweis Egyetem oktatói, gyakorlati és hallgatói tereibe, többek között a tantermekbe, kollégiumokba, könyvtárba vagy akár a boncterembe” – ismertette dr. Tripolszky Bálint, a rendezvényt szervező Hallgatói Szolgáltatások Igazgatóságának vezetője.

Az online nyílt napon csaknem száz program – köztük kisfilmek, interaktív előadások és hallgatói fórumok – révén ismerhetik meg az érdeklődők az egyetem karait, középfokú szakképző iskoláit és tehetséggondozó programját.

„A rendezvény célja, hogy a felvételi előtt álló fiatalok a február 15-i jelentkezési határidő előtt minél teljesebb képet kapjanak hazánk egyetlen szakegyeteméről, ahol hat karon négy nyelven (magyar, angol, német, olasz) folynak orvos- és egészségtudományi képzések. Idén kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a szóbeli bevezetésével megváltozott felvételi rendszert bemutassuk az érintetteknek, akik választ is kaphatnak majd minden felmerülő kérdésükre, emellett bepillanthatnak az intézmény pezsgő hallgatói életébe, a lakhatási, sportolási, kulturális lehetőségekbe és a nemzetközi kapcsolatokba is” – hangsúlyozta dr. Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Az online nyílt napra és a személyes campus túrára az alábbi felületen lehet előzetesen regisztrálni karonként https://semmelweis.hu/felvetelizoknek/nyiltnap/.

Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük