Elképesztő történetet mesélt el a Borsnak a 22 éves anya. Egyedül utazott 5 hónapos kisfiával a 75-ös trolin, a Hősök terén szeretett volna leszállni. Mivel nehezen tudta volna leemelni a babakocsit a járműről, egy készséges utas a segítségére sietett.
"A sofőr kinyitotta az ajtót, a hölgy fogta alul, én pedig fölül a babakocsit, így próbáltunk leszállni. A következő pillanatban azonban a vezető rácsapta az ajtót a babakocsiban fekvő gyerekemre, csak azután nyitotta ki újra, hogy az egész busz hangos kiabálásba kezdett. Amikor a segítségem leért Benett-tel, legnagyobb megdöbbenésemre az orrom előtt újra bezárult az ajtó." – nyilatkozta a Borsnak.
Viven ezután előre szaladt, ám hiába kérte, hogy nyissa ki az ajtót, mivel gyermeke egy idegennel maradt lent a megállóban, a sofőr nem foglalkozott kérésével. A segítő hölgy kívülről kopogott és az utasok is kiabáltak, ennek ellenére a jármű elindult.
Miután az anya tovább kérlelte a sofőrt, goromba választ kapott: "Fogja be, vagy ledobom! Majd a következő megállóban leszáll!"
A rémült anyuka végül tényleg csak a következő megállóban jutott le a troliról, visszarohant a Hősök terére, ahol az idegen hölgy várta és vigyázott babájára.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a BKV Zrt.-t, s tájékoztatásuk szerint azonnali vizsgálatot indítottak az ügyben. A megadott időpontban közlekedő jármű fedélzeti kamerájának felvételeit átnézték, azonban nem láttak rajta ilyen eseményt – sőt, az azt megelőző és az utána következő járat felvételein sem.
A konkrét időpont és rendszám megadása után tovább tudják vizsgálni az ügyet, kifejezték továbbá sajnálatukat is és utasuk elnézését kérték a történtek miatt.
Mint mondták: buszvezető kollégáik figyelmét továbbra is fel fogják hívni arra, hogy a gyermekekkel való problémamentes utazást fokozott figyelemmel, kellő empátiával és körültekintő munkavégzéssel segítsék elő.
Friss információ: időközben előkerült az említett esetről készült felvétel, mely szerint máshogy történtek az események: Megtalálta a BKV a kamerafelvételt: így történt a 75-ös trolin ragadt babakocsis anya esete
Felhívás: keresi a szemtanúkat a trolin ragadt anyuka, és reagált a BKV közleményére is
Kép: Kemenymate / Wikimedia
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri