Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Sosem látott járvány tombol Magyarországon – veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Sosem látott járvány tombol Magyarországon – veszélyben vannak a kisgyerekek

Nem csillapodik a járvány

A negyedik héten több mint 60 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű panaszokkal, ami 30 százalékkal több, mint az előző héten. Ez egyértelműen azt jelzi, hogy a járvány egyelőre nem csillapodik.

„Egy közepes erősségű influenzajárvány felszálló szakaszában járunk” – fogalmazott az Indexnek a tisztifőorvos az adatok értékelésekor.

Szintén szokatlan volt, hogy a fertőzések száma már karácsony előtt elérte azt a szintet, amikor járványról lehet beszélni. Ennek oka egy új influenza-altípus megjelenése volt, amely a H3-as vírus módosult változata. Amikor ezt a szubtípust tavaly először azonosították, már nem volt idő az őszi influenzaoltás összetételének módosítására, így az idei vakcina nem tartalmazza ezt az új variánst.

Az iskolai szünet és a januári rendkívüli hideg idő átmenetileg lassította a járvány terjedését, a mostani 0–5 fok közötti hőmérséklet viszont ismét kedvez a vírusnak. Surján Orsolya szerint, ha hirtelen melegebb idő köszöntene be, az akár viszonylag gyorsan véget is vethetne a mostani járványnak.

További érdekesség, hogy a megbetegedések fele a 15 év alattiaknál jelentkezik, míg az esetek háromnegyede 35 év alattiakat érint. A szakember szerint ennek az az oka, hogy a fiatalabbak eddig kevesebb influenzajárvánnyal találkoztak életük során, így kevésbé védettek.

Súlyosak a tünetek a kicsiknél

„Ez már egy második hullám” – erősítette meg az NNGYK adatait a Népszavának Póta György, csepeli gyermekháziorvos. Szerinte a mostani megbetegedések különösen erősek, főleg a kisgyerekeknél, a tünetek kifejezetten súlyosak. Úgy látja, a mostani helyzet leginkább a 20–25 évvel ezelőtti, klasszikus nagy influenzajárványokra emlékeztet.

A leggyakoribb tapasztalat az, hogy a gyerekek a folyamatos lázcsillapítás ellenére is akár három-négy napig lázasak maradnak. Vannak olyan tünetek – például a nehézlégzés –, amelyeknél azonnal lépni kell. Akkor is érdemes rögtön gyermekorvoshoz fordulni, ha három–négy nap elteltével sem csökken a láz, sőt tovább emelkedik, és a gyerek állapota romlani kezd.

Területileg jelenleg Komárom-Esztergom vármegyében a legmagasabb a fertőzöttség, ahol 100 ezer lakosra 1035 beteg jut, míg Somogy vármegyében a legalacsonyabb ez az arány, 338 fővel 100 ezer lakosra vetítve – mondta a tisztifőorvos.

Indexkép: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük