Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Strandfoci: „Budapest tengerpartján” küzdenek az aranyért

Az idei évben a Lupa Beach profi pályai adnak otthont a magyar strandfoci bajnokságnak.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Strandfoci: „Budapest tengerpartján” küzdenek az aranyért

Miután ez elmúlt hétvégén a Lupa Beach adott otthont az U21-es nemzetközi tornának, a Talent Cupnak, a strandfoci a Beachen a hazai bajnoksággal folytatódik. A rövidített bajnokság július 6-7-én indult és most hétvégén, július 20-21-én folytatódik, a helyosztókat pedig július utolsó hétvégéjén rendezik majd.

„Az első hazai bajnokságon, kétezernégyben én is pályára léptem, sőt, az első fordulókban az akkori csapatommal mindenkit legyőztünk, ám mivel időközben a nagypályán elkezdődött a felkészülés, a bajnokság második felében már nem léphettem pályára" – idézte fel emlékeit az MTK-tól távozó támadó, Torghelle Sándor. "Mindig szívesen megyek olyan helyre, ahol labdát látok, biztos, hogy az idei strandfoci bajnokságra is kilátogatok" – mondta a focista. Gerendai Károly, a Lupa Beach megálmodója pedig hozzátette, örül, hogy újabb sportágnak ad otthont a harmadik nyári szezonjában járó strand.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük