Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Számítógépet kapnak tehetséges gyerekek – Számítógép Álom 2014.

Számítógép támogatás jó tanuló, hátrányos helyzetű gyerekeknek. A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány felzárkóztatást és esélyegyenlőséget biztosító támogatói programja révén 2014-ben is ötven rászoruló családban élő, 10-14 év közötti gyerek kap komplett (használt, de még jó állapotú) számítógépet.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Számítógépet kapnak tehetséges gyerekek – Számítógép Álom 2014.

A támogatásra jelentkezhet minden olyan 10-14 év közötti gyermek (tanára által), akinek 2 vagy több kiskorú testvére van, tanulmányi átlaga a 4-est eléri, otthonában nincs használható számítógép.

A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia:

meg kell adni olvashatóan a gyermekek és a szülő/gondviselő nevét, lakcímét, telefonját, egyéb elérhetőségét,

  • szülői/gondviselői aláírással nyilatkozni kell a hátrányos helyzetről (nagycsaládosságról, árvaságról, létminimum alatt élésről, arról, hogy a családban nincs használható számítógép – néhány mondatban, kézzel írva),
  • a támogatásra pályázó gyermek néhány mondatban írja le, hogy milyen feladatok elvégzését tudná könnyedebbé tenni vagy miben tudna fejlődni egy számítógép segítségével,
  • mellékelni kell a gyermek 2014-es félévi vagy év végi bizonyítványának iskola által hitelesített másolatát.

A pályázó gyermek osztályfőnökének az a feladata, hogy egységes szerkezetbe foglaltan a szülői nyilatkozatot és a gyermek tanulmányi eredményét bemutató bizonyítvány iskola által hitelesített másolatát be kell postán küldenie az alapítvány címére (a pedagógus a pályázatot beküldő személy). Nincs adatlap, se formanyomtatvány.

A jelentkezések beküldési címe:
MÁTRIX Közhasznú Alapítvány
"Számítógép Álom 2014."
6701 Szeged, PF: 929.

A félévi vagy az év végi bizonyítvány beküldésével lehet is pályázni

A 2014-es "Számítógép Álom" programban idén is a félévi vagy az év végi bizonyítvánnyal lehet pályázni. Egy pályázathoz elég csak az egyik bizonyítvány másolatát elküldeni. Egy évben, egy diák csak egy alkalommal vehet részt az adományozó programban.

A támogatásban részesített gyermek gondviselője vállalja, hogy a komplett számítógépet az alapítvány székhelyén kipróbált állapotban veszi át. Az adományozott gépeket a támogatottak harmadik fél számára tovább nem adhatják. Visszaélés észlelése esetén az alapítvány a támogatottal szemben eljárást kezdeményez.

A támogatói programra a jelentkezési határidő: 2014. július 4., péntek (a jelentkezési lap postára adásának legkésőbbi dátuma)

Mivel több tízszeres a túljelentkezés, a támogatói program végén csak a támogatottak kerülnek a megadott elérhetőségek valamelyikén kiértesítésre. A gyerekek számára a számítógépek kiosztása 2014. október végéig történik meg.

{HASONLOCIKKEK}Fontos: A MÁTRIX Közhasznú Alapítvány Számítógép Álom támogatói programjának 2004 óta célja a hátrányos helyzetű fiatalok számára az esélyteremtés, a felzárkóztatás. A támogatói program kapcsán minden hatályos információt (beleértve az eredményhirdetést, az egyéb keletkezett információkat is) a www.matrixalapitvany.hu oldalán teszi közzé. A program (a több tízszeres túljelentkezés végett) igyekszik a legrászorultabbakat számítógéphez segíteni. Mivel több a jelentkező, mint amennyi számítógép rendelkezésre áll, így a pályázaton számítógépért indulók elfogadják, hogy bármiféle kártérítés vagy reklamáció a program kapcsán kizárt.

Telefonszám: 06-20-620-52-10, melyen minden hétköznap 9-11 óra között kérhető a programról információ
E-mail cím: matrix@zug.hu, melyen írásban a programról kérhető információ

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük