Hirdetés Partneri kampány helye
Programajánló (családdal, gyerekkel)

Személyes campus túrára és online nyílt napra várja a diákokat a Semmelweis Egyetem

Még lehet regisztrálni a Semmelweis Egyetem ötödik online nyílt napjára, amely január 23-án és 24-én várja az orvos- és egészségtudományok iránt érdeklődő középiskolásokat, tanáraikat, valamint szüleiket. A két napos összegyetemi rendezvényen csaknem száz esemény mutatja be a Semmelweis Egyetem hat karát, szakközépiskoláit, tudományos diákköri munkáját és tehetséggondozó programját. A résztvevők minden felmerülő kérdésükre választ kaphatnak, interaktív beszélgetéseken vehetnek részt, kisfilmeket nézhetnek meg.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Személyes campus túrára és online nyílt napra várja a diákokat a Semmelweis Egyetem

„A rendezvény célja, hogy a felvételi előtt álló fiatalok betekintést kapjanak a Semmelweis Egyetem életébe, az oktatásba, ezáltal a választott hivatás kicsit közelebb kerül hozzájuk” – mondja dr. Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem oktatási rektorhelyettese. Hozzáteszi: február 11-én pedig egy campus túra keretében idén is lehetőségük lesz az érdeklődőknek arra, hogy személyesen is bepillantsanak a gyakorlati és hallgatói terekbe, a kollégiumokba, a könyvtárba vagy akár a boncterembe.

dr. Hermann Péter

A két napos online nyílt napra regisztrálók megtudhatják, melyek az orvosi hivatás szépségei, milyen a digitális egészségügy aktuális helyzete, mit kell tudni a táplálkozástudományról, mi a feladata egy konduktornak, hogyan telik egy fogorvostan-hallgató napja, illetve a felvételi eljárásról is szó lesz.

„A jelentkezők élőben követhetik a beszélgetéseket, ahol megismerkedhetnek az egyetem vezetőivel, oktatóival és hallgatóival egyaránt, valamint minden felvételizőnek lehetőséget biztosítunk, hogy ő maga is feltegye a kérdéseit” – sorolja dr. Tripolszky Bálint, a rendezvényt szervező Hallgatói Szolgáltatások Igazgatóságának vezetője. Kiemeli: idén a külföldi diákok is bekapcsolódhatnak a programokba a világ minden tájáról, ugyanis január 23-án angolul és németül is szerveznek interaktív, bemutatkozó beszélgetéseket, ahová azokat a fiatalokat várják, akik az egyetem angol és német nyelvű képzéseire jelentkeznének.  

dr. Tripolszky Bálint

Az online nyílt napra és a személyes campus túrára január 22-én 8 óráig lehet előzetesen regisztrálni.
A csatlakozáshoz szükséges linket a regisztráció során megadott email címre kapják meg a programra jelentkezők.

Fotó: Kovács Attila, Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük