Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Szénmonoxid-mérgezés: még javában tart a fűtésszezon!

Bár a szénmonoxid-mérgezést általában a rosszul bekötött gázvezetékhez, és az olcsó hotelekhez szoktuk kapcsolni, valójában senki sincs teljesen védve a veszélytől - véli Ilora Finaly, aki az elemes szénmonoxid-riasztók szükségére hívja fel széles körben a figyelmet.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szénmonoxid-mérgezés: még javában tart a fűtésszezon!

Nagy-Britanniában a gyilkos gáz legutóbbi áldozata a 31 éves Katie Haines, akinek új otthonában lyukas volt a bojler. Charlotte Church énekesnő és két gyermeke pedig szintén hasonló okból vesztette majdnem életét. (A héten Budán halt meg két idős ember szénmonoxid-mérgezés következtében. a szerk.) Finaly szerint a szén-monoxid ugyan csak nagy dózisban halálos, de már egy kis mennyiség is elég az agyvérzéshez, a szívrohamhoz, a memóriazavarokhoz vagy a személyiség átalakulásához.

Veled is megtörténhet

szenmonoxid„Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak a gyerekek, az öregek és a rossz körülmények között élők vannak kitéve a mérgezésnek, pedig még olyan háztartásokban is előfordul, ahol gáztűzhely sincs. A hagyományos érzékelők csak akkor riasztanak, ha már nagy mennyiségű gáz van a levegőben, így akkor megfelelőek, ha hosszú ideig nem vagyunk otthon. Fontos lenne tudatosítani, hogy már kisebb dózis is nagyon veszélyes.” Finaly akkor kezdett komolyabban érdeklődni a szén-monoxid iránt, amikor négy éve a nagynénjével majdnem meghaltak gázmérgezésben. Ültek a gázkályhánál, és egyre álmosabbak lettek, szerencséjükre, egy szomszéd riasztotta őket, hogy ég a kémény. „Egy madár fészkelt rá, így elzárta a légcsere útját. Ha a szomszéd akkor nem csenget be, ma már nem élnénk.” – idézi fel a történeteket.

Színtelen, szagtalan

Jól ismert tény, hogy a szén-monoxid színtelen-szagtalan gáz, amely az agyi vérsejteket vörösre színezi, így megakadályozza a testben az oxigén áramlását, és fulladáshoz vezet. A vér sűrűvé és ragadóssá válik, így könnyen kialakul agyvérzés, szívroham, legrosszabb esetben pedig a folyamat halálhoz vezet.  2009-ben és 2010-ben Nagy-Britanniában 59 ember halt meg, és további 117 szenvedett károsodást szénmonoxid-mérgezés következtében. Szakértők szerint azonban a feltárt esetek számának sokszorosa marad felismeretlenül. Lynn Griffiths, a Szénmonoxid-tudatos Társaság vezetője azt mondja: tíz éve voltak légzési nehézségei, amikor kiderült, hogy az alacsony dózisban belélegzett gáz okozza a bajt. Az igazgató szerint fontos a korai felismerés, mert mire az orvosok észreveszik a mérgezést, gyakran már késő.

Tennivalók

  • A szénmonoxid-mérgezés tünetei az influenzához hasonlítanak: fejfájás, mellkasi fájdalom, gyengeség és szédülés kísérheti. A fő különbség, hogy szabad levegőn a tünetek enyhülnek.
  • A lehető leghamarabb forduljon orvoshoz, mivel már egy óra késlekedés is jelentős károkat okozhat. Mivel a mérgezést nehéz diagnosztizálni, feltétlenül említse meg a rendelőben, hogy erre gyanakszik.
  • Vásároljon riasztóberendezést, és helyezze el a lakás egyik központi helyiségében.
  • Gyanakodjon, ha a gázláng kék helyett narancssárgán ég, ha a fal elszíneződik a tűzhely közelében, ha a szokásosnál több pára csapódik le a lakásban, vagy ha madárfészket fedez fel a kéményen.
  • Évenként ellenőriztesse a fűtőberendezéseket, és ötévente a CO riasztókat (az olcsóbb berendezéseket nem árt ötévente ki is cserélni, még akkor is, ha egyébként nincs velük gond)

Forrás: Medipress hírszolgálat

Fotók:
Beatrice Voglrieder: über der Stadt
Bonsei: Ein warmes Plätzchen Für ein Spatz

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük