Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Szenzációs eredménnyel zárta Magyarország az informatikai diákolimpiák sorát a szaúdi Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián

A négy magyar versenyző négy medált szerzett az első olyan mesterséges intelligenciára fókuszáló diákolimpián, amelyen nem csapatban, hanem egyéni versenyzésben mérték össze tudásukat. Az IAIO-t (International Artificial Intelligence Olympiad) az első alkalommal szeptember 8-12. között rendezték meg Rijádban.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szenzációs eredménnyel zárta Magyarország az informatikai diákolimpiák sorát a szaúdi Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpián

A szaúd-arábiai Rijádban megrendezett IAIO egy idén debütált diákolimpia, amelyen országonként négyfős csapatok vehettek részt. A huszonöt országból érkezett száz versenyző mindegyike a mesterséges intelligencia területén szerzett egyéni jártasságáról adhatott számot.

A középiskolás diákokra összpontosító IAIO célja a világ minden tájáról érkező fiatal tehetségek felfedezése és támogatása a mesterséges intelligencia területén. Ez a nemzetközi verseny lehetőséget kínál a diákoknak ahhoz, hogy megmutassák képességeiket a mesterséges intelligencia olyan szakterületein, mint a számítógépes látás, a robotika, a gépi tanulás, a neurális hálózatok/mély tanulás és a természetes nyelvfeldolgozás.

A magyar diákolimpikonok a Neumann Társaság tehetséggondozási programjában készültek fel a versenyre, az ELTE Informatikai Kar együttműködésével. A magyar diákolimpikonokat az ELTE IK-n rendezett felkészítőtábor rapid válogatóversenyén elért eredményeik alapján választották ki a felkészítők.

Az IAIO 2024-en valamennyi magyar diákolimpikon érmet szerzett:

IAIO (nemzetközi mesterséges intelligencia diákolimpia) 2024 csoportkép

A csapat vezetője dr. Gulyás László, a Neumann Társaság alelnöke és az ELTE IK Mesterséges Intelligencia Tanszékének docense, csapatvezető-helyettese pedig Takács Tamás, az ELTE doktorandusza volt. A tehetséggondozási program fenntartói és a diákok hálásak a verseny hazai szponzorainak a bizalmukért: a Bosch Magyarországnak, a Google-nek, a G-Researchnek és az AD-DA Kft-nek.

“A verseny első fordulójában elméleti felkészültségükről adtak számot a diákok, míg a második forduló a gyakorlaté volt. Fontos ugyanis, hogy a diákok az új módszerek hátterét is értsék és alkalmazni is tudják ezeket a módszereket. A jó szereplés nem sikerülhetett volna a sok lelkes önkéntes nélkül, akik részt vettek a felkészítésben – külön szeretném megköszönni Huszár Ferenc (University of Cambridge) munkáját” – mondta el az IAIO-n elért eredmények kapcsán dr. Gulyás László.

A Neumann Társaság tehetséggondozási programjával összefüggésben idén tizennyolc érmet szereztek magyar tehetségek a nemzetközi versenyeken.

A Neumann Társaság és az ELTE IK tehetséggondozási programja keretében idén összesen három európai és három globális informatikai tanulmányi versenyen vettek részt magyar középiskolások. A 2024-es diákolimpiai szezon alatt egyénileg, illetve csapatversenyben négy arany-, kilenc ezüst-, és  öt bronzérmet szereztek a magyar diákok.

A megmérettetések közül négy verseny fókuszált az algoritmikus gondolkodást igénylő készségekre, kettő középpontjában viszont már a mesterséges intelligencia professzionális alkalmazásához kapcsolódó feladatok megoldása állt.

“Korábban nem volt általános, hogy valamennyi versenyzőnk éremmel térjen haza, ráadásul úgy, hogy azok között aranyérem is akad. Nagyon büszke vagyok az IAIO-n elért eredményeinkre, amelynek eléréséhez a tehetséges versenyzők mellett a tehetséggondozó szakosztályunk elhivatott felkészítőmunkájára is szükség volt. A magyar diákolimpikonjaink idei versenyteljesítménye kapcsán meg kell emlékeznünk a májusban elhunyt Zsakó Lászlóról, aki negyedszázados munkával építette fel a IT-versenyrendszert és gondozta műhelyünket, kiváló munkatársakat bevonva. Úgy gondolom, az idén szüretelt 18 magyar érem a Laci által elvetett mag gyümölcse” – kommentálta az idei eredményeket dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük