Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Szépség születik

Nőként vonzódunk a széphez: Legfőbb kívánságunk szépnek lenni és ezért mennyi mindent vagyunk képesek megtenni! A szépség után mágnesként vonzódunk még akkor is, ha nem is vagyunk ennek tudatában. Vágyunk a szépre, a harmóniára, természetes.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szépség születik

Ismerjük már a szépítkezés praktikáit, a trükköket ,hogy hogyan legyünk csábítóak, szexisek és hogy hogyan varázsoljuk magunknak a legszebb külsőt. Ehhez már számtalan eszköz a rendelkezésünkre álvirágl. Mégis a külső átalakításokkal együtt amit elérünk múlandó, hiába a smink, hiszen a test, a bőr idővel mégiscsak megöregszik, fakul, a hajunk őszbe borul. Éppen ezért sokan keresik, hogy hogyan őrizhetnék meg fiatalságukat, csillogásukat. Ehhez viszont egy másik irányt kell vennünk: befelé kell elindulnunk, hiszen ez a szépség, belülről születik meg, belülről nyílik, mint a virág.

A belső szépség

Mindannyiunkban ott rejtőzik a szépség, nekünk kell felfedeznünk, s hagynunk, hogy megnyilvánulhasson, de e belső szépség nem oly könnyen érhető el, hiszen akadályok, korlátok torlaszolják el a felé vezető Utat. Vajon merre találjuk? Merre induljunk el?
Mit látsz, ha magadba, a szívedbe pillantasz? Elégedett vagy azzal amid van? Szomorszépú vagy? Hiányzik valami az életedből? Nem találod a párodat, vagy éppen csalódtál? Milyen a tartásod, a járásod? lélegzel mélyeket?
Mit táplálsz? Vajon minek adsz energiát azzal, hogy több figyelmet szentelsz rá, mint annak a szépnek, amely mindig és minden pillanatban veled van, benned és körülötted táncol? Ültettél már virágot? Bizonyára és emlékszel, hogy a kis mag a cserépben magától növekedett, magától bontotta szirmait és színeit, anélkül,
hogy beavatkoztál volna. Most is így van, amikor a belső szépségről van szó: csupán engedned kell, hogy növekedjék. Te vagy a kertész és te magad vagy a mag, ki virágba szökken.

Kis virág

A minap a viharos óceán partján sétáltam. A dűnék között megpillantottam egy kis virágot a hideg fűcsomók és szirmain ólomnehezékként koppanó esőcseppek között. A hideg és kíméletlen szél örvényében e kis virág tündökölt, a sötét felhők fenyegetése ellenére is. Találkozásom e kis virággal megértette velem, hogy ez az a szépség, mely átragyog a ráncokon is, átragyog az élet nehézségein is akkor, ha tudatában vagyunk. A belső szépség végtelen, örök derűs ragyogás, szabad, s nekünk nőknek pedig célunk kell legyen e ragyogásért élni! Kövessük valódi ritmusát, mely a Mindenség ritmusa is egyben.

( Az írás a Turiyam tanításai közül való és készülő könyvének része, így egészben, vagy részben fehasználni, idézni belőle csak az erre való hivatkozással lehetséges és csak így! )

Turiyam blog

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük