Színek és azok gyógyító hatása életünkben

Kék: A kék színből tisztaság, csendesség és hűvösség árad, harmónia, biztonság, nyugalom, a feloldódás, végtelenség érzését kelti. Betegség vagy kifáradás esetén megnő rá az igény. Pihenésre irányuló vágyat mutat.

Zöld: A bizalom, remény színe. A fejlődés, megújulás, határozottság igényét mutatja. A kölcsönös bizalmon és szereteten alapuló kapcsolat vágyát fejezi ki.

Vörös: Melegséget, aktivitást, dinamizmust sugároz. Életerőt, bátorságot, nagy erőbedobást, vitális vágyakat, győzelemre irányuló akaratot jelez. Konfliktusérzést, türelmetlenséget, agresszióra való hajlamot mutathat. Általában az ördög színének is nevezik.

Sárga: Nyíltságot, örömöt, optimizmust, reményeket jelez. Vágy a boldogságra, vidámságra, nevetésre, a korlátoktól mentes szabad viselkedésre, felszabadultságérzésre, intellektuális élményekre. Kiváncsiság, érdeklődés, tudásszomj a jellemzői a jelenlegi állapotnak.

Ibolyakék: Misztikus szín, egyesíti a kék elmélyültségét és a vörös aktivitását. A kozmikus erőt szimbolizálja, az intuíció, az empátia színe. Elmélyültségre, elvarázsoltságra, misztikus élményekre, irányuló vágyat jelez. Vágy a szerelemre.

Barna: Ez a szín arra utal, hogy az ember nagy fontosságot tulajdonít kényelmének, családjának, otthonának, egészségi állapotának. Az anyagi lét, a létbiztonság kérdései, a test szükségletei, a családi harmónia megteremtése foglalkoztatják jelenleg.

Szürke: Az elhatárolódás, egyedüllét, szabadság, titkolózás vágyára utal. Az önként vállalt magányosság színe. Aki ezt a színt részesíti előnyben, nem akar feltűnést kelteni, de magáról azt gondolja, hogy más mint a többi ember. Titokban vágyik az elismerésre, tapasztaltnak érzi magát. Semlegességet, hivatalos távolságtartást mutat.

Fekete: Az eltűnés, lemondás gondolatát szimbolizálja. Az abszolút passzivitás, vágytalanság színe. A csalódott, halálosan fáradt, kimerült ember színe, olyan helyzetben kívánjuk, amikor hirtelen egyszerre túl sok inger ért minket, például egy fárasztó utazás, rossz hírek, csalódás, túlhajszolt munka után.

Az örök fény, a felség, a hatalom kifejezője, a közvetítés jelképe emberek és istenek között.

A világos- vagy aranysárga a hit, a jóság, az intuíció, az intellektus színe. A narancssárgába hajló sárga a Nap, a melegség szimbóluma; az isteni szeretet, a bölcsesség színe; a zöldessárgát viszont a halálhoz, az irigységhez, a hitszegéshez társították.

A buddhizmusban a lemondás, a vágytalanság, az alázatosság, a szerzetesek színe.
Kínában a Föld, a középpont színe. Eredetileg császári szín volt – csak annak volt szabad sárga ruhát viselnie, aki a császári családhoz tartozott -, később az előkelőség kifejezője lett.

A keresztény hagyományban is megjelenik a sárga szín többértékűsége: lehet a szentség, a felfedett igazság kifejezője, ugyanakkor a sötétsárga az eretnekség, az árulás színe.

Piros:

Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható.

A nemiség szimbóluma, a libidó színe.

A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.

Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.

A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.

Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.

Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum.

Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.

A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe.

Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös
a "nagy babiloni parázna" színe.

A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.

Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a "Nagy Mű" harmadik fokozatát.

Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.

Kék:

Az égbolt, a tenger színe; a megfoghatatlanság, a végtelenség, a transzcendencia szimbóluma.

Az intellektus, az elmélkedés, a megnyugvás kifejezője, amely a képzelet és a szürrealitás világához is kapcsolódhat.

Az égi istenekre utalva az emberfeletti, mennyei hatalom kifejezője, ebben az értelemben a földi szenvedélyeket jelző vörös ellentéte.

A keresztény szimbolikában az angyalok, valamint Szűz Mária színe.

A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője.
Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika.

A színskála "közepén" áll, kiegészítő színe a piros, s mivel a kék és a sárga elegye, jelöli egyben a színek hármasságát. Ebből adódik kétértékűsége is: lehet a fiatalság, a remény, a boldogság, ugyanakkor a változás az átmenetiség, a féltékenység jelölője.

Meleg és hideg, égi és földi keveréke.

Lehet az éretlenség, a tapasztalatlanság és naivság jelképe.

A kereszténységben a halhatatlanság, a feltámadás színe, az Erények közül a Reményé.

Negatív jelentése: méreg, halál, a gonosz rontó ereje. A sátánt gyakran ábrázolják zöld testtel és szemmel.
Az iszlám hagyományban a Prófétára és a Paradicsom ígéretére utal.
Az alkímiában a zöld kő az aranyhoz való átmenetnek felel meg.

Arany:

A napfény, az isteni hatalom, a megvilágosodás, a halhatatlanság, a dicsőség jelképe.

Az összes napistent, a vetés és aratás isteneit, a beért termést szimbolizálja.

A kereszténységben, az ikonfestészetben és a román kor nyugati festészetében az arany háttér a transzcendens szférára, a mennyei birodalomra utal az arany dicsfény, a glória pedig a megdicsőült szentekre.

Az ezoterikában a szoláris asztrál színe.

Fekete:

Az ősi sötétség, a káosz, az éjszaka, a feneketlen, titokzatos mélység, a világűr jelképe.

A színekben kifejeződő élet ellentéte, a halál szimbóluma.

A lemondás színe, a gyász kifejezője; számos hagyományban a gonosz erőkhöz kötődik.

Az ókorban az alvilág isteneihez társult, pl. Hádész-Plútón, Hekaté, Ozirisz színe.

A kereszténységben egyrészt a halál és a gyász színe, másrészt a bűn, a pokol, a bűnhődés jelképe.

A világtól, az élettől való elfordulást, az alázatot is kifejezte, ezért a papok és a bencés szerzetesek ruházatuk színéül választották.