Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Szívinfarktust kapott és elhunyt egy nő az utcán – többen is elmentek mellette, senki sem segített rajta

Ha időben megkezdték volna a szívmasszázst, talán meg lehetett volna menteni az életét, de hiába voltak többen is a közelben, egyszerűen elsétáltak a földön fekvő nő mellett.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szívinfarktust kapott és elhunyt egy nő az utcán – többen is elmentek mellette, senki sem segített rajta

Manapság elmennek az emberek azok mellett, akiknek segítségre lenne szükségük

Budapesten, a 8. kerületben szívinfarktust kapott egy 47 éves nő, feltehetően akkor, amikor a munkelyéről ebédelni indult. Sikolyokat lehetett hallani a környéken, ahol többen is tartózkodtak, ám senki sem sietett a földön fekvő nő segítségére – írja a Bors. 

A lapnak az elhunyt nő egyik munkatársa azt mondta: 

"Ágika nálunk dolgozott, az Isten nyugtassa, egy áldott lélek volt. Felfoghatatlan, ami történt. Nem térek magamhoz."

Hozzátette, hogy Ágnes idős édesanyjával élt együtt, aki szintén náluk dolgozott. 

Felfoghatatlan, hogy annak ellenére, hogy több szemtanú is volt, mégsem segített senki. Ágnes ismerősei szerint ha időben közbelépett volna valaki, meg lehetett volna menteni a nő életét. 

"Nem volt ott senki, aki tudta volna, hogyan mentse meg az életét. Sajnos, manapság elmennek az emberek azok mellett, akiknek segítségre lenne szükségük. Figyeljünk a másikra. Elveszítettünk egy ártatlan, kedves nőt, akit meg lehetett volna menteni." – mondta egy kollégája. 

Az ilyen tragédiákat sok esetben meg lehetne előzni, ha az emberek tudnák, hogy kell szabályos szívmasszázst és újraélesztést végezni, és ezt meg is tennék még időben. 

Indexkép: Andreas Lischka képe a Pixabay-en

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük