Hirdetés Partneri kampány helye
Szülés

Szülés után hetekig magas a trombózis kockázata

Nem csak a terhesség, de a szülés utáni időszak is veszélyes a kismamákra trombózis szempontjából, ugyanis ekkor jelentősen megnő a vérrögök kialakulásának kockázata.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szülés után hetekig magas a trombózis kockázata

Bár eddig azt hitték, hogy a szülést követő 6 hétben a legnagyobb a veszély, azonban a legfrissebb kutatások szerint ennél kétszer annyi ideig áll fenn a rizikó. A trombózis és a gyermekágyi hetek kapcsolatáról prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája beszélt.

Az idei Nemzetközi Stroke Konferencián bejelentették, miszerint téves az a feltételezés, hogy szülés után „csupán” 6 hétig áll fenn trombózisveszély, ugyanis egy 1,6 millió nő bevonásával készült tanulmányból kiderült, hogy bizony ennél kétszer több idő kell ahhoz, hogy a kismamák teljesen megnyugodhassanak. A résztevők közül 1000-nél alakultak ki vérrögök, mélyvénás trombózist, szívrohamot, illetve stroke-ot okozva ezzel náluk.

Dr. Hooman, a tanulmány vezetője elárulta, hogy az eredmények azt mutatták, hogy az első hat hétben a trombózis kockázata a normálisnak 10-szeresére nőtt, és bár utána csökkent, de a 7-12. hétig még így is kétszeres volt a rizikó, és csak a 13-18. hétre állt vissza a normális szintre.

Terhesség és megnövekedett trombózis veszély

„A terhesség minden esetben megnöveli a trombózis kialakulásának esélyét, főleg abban az esetben, ha a kismamánál eleve megvan a hajlam (trombofília). Ennek többek között oka a magzat nyomja a medence vénáit, illetve lelassul keringés is. Továbbá ebben az időszakban megemelkedik egy anyag, az úgynevezett fibrinogén szintje is, mely az alvadék, vagyis a vérrögök egyik alapanyaga.”– mondja prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája. Ennek a fehérjének a koncentrációja csak hetek alatt csökken le az egészséges határok alá. Ugyanakkor a szülés végén a lepény leválása nagy „seb”-et jelent a méh falán, ahonnan a szöveti alvadási tényezők még egy ideig nagyobb mennyiségben kerülhetnek a keringésbe.  

A megfelelő kezelés elengedhetetlen

{HASONLOCIKKEK}Ha a kismama terhessége alatt heparin (LMWH) kezelés alatt állt, úgy a szülést követően azt még hónapokig kapnia kell.

„A szülés után még legalább két hónapig javasolt LMWH adása. Ha tartósabban szedni kell vérhígítót, úgy szájon át szedhető gyógyszerre csak szoptatás után lehet váltani, mivel annak kb. 2-3 %-a bejut a tejbe és lassíthatja a csontfejlődést. A kezelésnél egyszerre kell szem előtt tartani a trombózis megelőzését, a baba egészségét. Azt, hogy kinek mennyi ideig milyen kezelésben kell részesülnie, és az esetleges átállás hogyan történjen, véralvadásban jártas szakorvosnak kell meghatároznia.”– osztotta meg prof. Blaskó György.

Forrás: Trombózisközpont

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Erőt sugárzó lánynevek, ha határozott, karakteres nevet keresel Virágnevek kislányoknak: gyönyörűek, de nem mindegy, melyiket választod Ritka, mégis könnyen kimondható lánynevek, ha nem szeretnél túl gyakori választást Lánynevek, amelyek fényt visznek a családba Ezek a nevek nagyon szépek, de a jelentésük ijesztő 10 meglepő lánynév, ami mostanában lett anyakönyvezhető Csodás török lánynevek, amik nálunk is anyakönyvezhetők Tarolnak a rövid nevek: ezek a rövid keresztnevek könnyen belopják magukat a szülők szívébe

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük