Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Szülők tüntetése az óvoda összevonások ellen

Békés, lufis tüntetést tartottak a szülők a 11. kerületben és Csepelen, hogy ezzel tiltakozzanak a helyi óvodák központosítása ellen.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Szülők tüntetése az óvoda összevonások ellen

A tervek szerint a 11. kerületben jelenleg működő 23 óvodát összevonnák és a jövőben nyolc intézményként működtetnék azokat tovább. Az összevont óvodák élén egy-egy óvodavezető állna – az eddigi 23 helyett 8 –  míg az egyes telephelyeket egy-egy óvodavezető helyettes irányítaná, akiknek az adminisztratív, gazdasági – és feltételezhetően szakmai – vezetői feladatok mellett óvónőként továbbra is helyt kellene állniuk.{HASONLOCIKKEK}

 

A szülők aggodalmukat fejezték ki az összevonások miatt, mert úgy érzik, hogy a mostani, jól működő rendszer megbontása értelmetlen és nem szolgálja a gyerekek érdekeit. Az összevont óvodákba sok helyen több mint félezer gyerek járna, így a központi igazgatótól nem várható el, hogy ismerje minden hozzá tartozó gyermek igényeit, speciális körülményeit, vagy akár az eddigi gyakorlathoz képest háromszorosra nőtt pedagógusi csapatot. A békés megmozduláson azt is kifejtették: elképzelhetetlen számukra, hogy a tervek szerint óvónőként is munkálkodó igazgatóhelyettes miként tudja ellátni az óvoda vezetését a gyakorlatban, miközben aktívan dolgozik egy legtöbbször 20-25 fős gyerekcsoportban.

Az eddigi személyre szabott, gyermekközpontú rendszerben a szülők bármikor bizalommal felkereshették az intézményük igazgatóját, hiszen ő jól ismerte a gondjaira bízott kicsiket, családokat és segíthetett a szülőknek a megfelelő döntés megtalálásában. Amennyiben a 23 intézményből 8 lesz, az óvodák teljesen elveszítik önálló arculatukat és több száz gyermek válik statisztikai számmá.  

A szülők nem értik, hogy mi indokolja az összevonást és az erre vonatkozó hirtelen, pár héten belüli döntést, amelyet nem előzött meg komolyabb szakmai és civil egyeztetés, és az érintettek szerint nem mérte fel előzetesen a döntés következményeit a magát családbarátnak valló önkormányzat.

Cikkünk megjelenésének másnapján kaptuk a jó hírt, hogy volt eredménye a szülői összefogásnak, szerencsére nem teljesen süket fülekre talált a kiáltásuk! 

Folytatódik …

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük