Harmincegy évet húzott le Lemmyvel minden idők egyik legnagyobb hatású hardrock zenekarában – most pedig a TÁBOR Fesztiválra hozza a legendás Motörhead nótákat Phil Campbell. De nem csak ő ugrik át a szigetország rockszínpadáról: ugyancsak Alsóörsön fesztiválozik idén a szinte külön univerzumnak számító skót kalózmetál brancs, az Alestorm is.
A brit delegáció mellet természetesen idén is jelen lesz a hazai rock- és metálszféra krémje, többek között a nemrégiben fél Európát bejárt Tankcsapda, a jövőre születésnapot – ráadásul kereken fél századot – ünneplő hazai alapvetés, az EDDA Művek, valamint a Lord, a Pokolgép, és a Road. A fiatalabb korosztály képviseletében meg olyan állócsillagok izzasztják majd a közönséget, mint a Leander Kills, az újra turnézó AWS, vagy éppen az Alvin és a Mókusok. És még tényleg nagyon sokan mások…
Ráadásul azon túl, hogy a fesztivál a hazai rock élet meghatározó helyszíneként minden nyáron masszív zenei programot kínál, ez az a hely, ahol képtelenség unatkozni: közvetlen Balaton-part, rengeteg gasztronómiai élmény, motoros-, sport- és gyerekprogramok várják azt, aki az éjjeli koncertdömping után nappal is talpon bír maradni.
Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri