Hirdetés Partneri kampány helye
Egészség

Támogatással kapható az új Parkinson-kór elleni készítmény

Júniustól már társadalombiztosítási támogatással kapható az a napi egyszeri adagolású, Parkinson-kór elleni terápia, amely egyaránt alkalmazható a betegség korai és előrehaladott szakaszában. A készítmény, amely mostantól a magyar betegek számára is elérhető, jelentős mérföldkő a Parkinson-kór kezelésében.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Támogatással kapható az új Parkinson-kór elleni készítmény

A terápia újdonsága, hogy a napi háromszori adagolású – azonnali felszívódású – szerekkel szemben hatását folyamatosan fejti ki, így a betegeknek csak naponta egyszer kell a gyógyszert bevenni. Mindez nemcsak kényelmi szempontból jelent előnyt a betegek számára, de egyben megkönnyíti a terápia követését, s azonos hatékonyság mellett lehetővé teszi a rendszeresen szedett tablettamennyiség csökkentését.  
Az új formula lehetővé teszi, hogy a betegek egyik napról a másikra átváltsanak a nyújtott felszívódású készítményre, és egyszerre juttassák be szervezetükbe a szükséges napi hatóanyag mennyiséget. Orvosi szempontból jelentős előrelépést jelent, hogy az egyszeri adagolású tabletta alkalmazásával kevesebbet változik a plazmakoncentráció 24 óra alatt, mint az azonnal felszívódású szereknél, így kevésbé terheli meg a szervezetet. Ez különösen a már előrehaladott stádiumban járó betegeknél fontos, akik egyszerre több gyógyszert is szednek a betegség, illetve szövődményeinek kezelésére.

A június elejétől társadalombiztosítási keretbe is befogadott Pakinson-kór elleni készítmény egy újabb nagy előrelépés az olyan terápiák kifejlesztése területén, amelyek a hatékonyság mellett betegek szükségleteit is előtérbe helyezik. Az új gyógyszerforma hazai bevezetését a neurológusok és a betegek is türelmetlenül várták, hiszen a klinikai vizsgálatokban részt vevő magyar orvosok (és betegeik)  már  megtapasztalhatták a napi egyszeri adagolású tabletta előnyeit.

A Parkinson-kór elsősorban az idősebb korban jelentkezik – a 65 év feletti korosztály mintegy 1-2 százalékát érinti. Hazánkban a Parkinson-kóros betegek száma mintegy 20-30 ezerre tehető, azonban sok betegnél sajnos későn állítják fel a diagnózist, így nem részesülnek megfelelő ellátásban.   

Forrás: WELL PR Ügynökség

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük