Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Tanévkezdés – A mentők a balesetveszélyre figyelmeztetnek

A tanévkezdés baleseti kockázatot is jelent, a szülőknek érdemes felkészíteniük gyerekeiket a biztonságos közlekedésre - közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr-igazgatója az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tanévkezdés – A mentők a balesetveszélyre figyelmeztetnek

Győrfi Pál közleményében arra kéri a szülőket, hogy előre tervezzék meg az egyedül közlekedő gyerekük számára a legbiztonságosabb útvonalat. Továbbá beszéljék meg vele, hogy soha ne lépjen az útra jármű vagy fa takarásából, mindig a kijelölt gyalogátkelőhelyen és kizárólag zöld jelzésnél lépjen az úttestre.

Ha a gyerek kerékpárral jár iskolába, fontos, hogy járműve fel legyen szerelve a kötelező tartozékokkal, és hogy betartsák a láthatóságra vonatkozó szabályokat, hiszen egyre korábban fog sötétedni – tette hozzá.

A mentők azt kérik a járművezetőktől, hogy az elkövetkező hetekben fokozottan figyeljenek a gyerekekre, és segítsék őket a biztonságos közlekedésben. Idén már négy gyermek vesztette életét közlekedési balesetben Magyarországon – jegyezte meg.

Forrás: MTI
Fotó: SylwiaAptacy/pixabay.com

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük