Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Tanítási időben ürítettek ki egy teljes soroksári gimnáziumot, mert elárverezték az épületet

A végrehajtó megafonba beszélt: mindenkit felszólított, hogy hagyja el az épületet és vigye magával a személyes holmiját is, mert ide már nem fog tudni visszajönni.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tanítási időben ürítettek ki egy teljes soroksári gimnáziumot, mert elárverezték az épületet

"Ezt az ingatlant a mai napon mindenkinek el kell hagyni"

Kedden délután megjelent a végrehajtó és a rendőrség is a soroksári Qualitas Gimnáziumnál, mely alapítványi fenntartású iskola – írta meg a hvg.hu. 

"Nem tudom, kit értesítettek, és kit nem, én most értesítek róla mindenkit, hogy ezt az ingatlant a mai napon mindenkinek el kell hagyni."

– mondta a végrehajtó, aki arra szólított fel mindenkit, hogy úgy hagyják el az épületet, hogy a személyes dolgaikat is vigyék magukkal, hiszen ide, tanulás vagy oktatás céljából már nem fognak tudni visszajönni. 

Az épületet kiürítették, a diákokat és a tanárokat pedig hazaküldték.
 

TEXTSTART:33918iskola:TEXTSTOP
 

Berki András bírósági végrehajtó megafonba beszélt, és elmondta, hogy a gimnázium épületét elárverezte, az árverés pedig jogerőre emelkedett, továbbá a bíróság minden jogorvoslatot jogerősen elbírált. 

Mint mondta, erről az ügyről tudott az iskolatitkár és az iskolaigazgató, valamint az intézményt fenntartó alapítvány vezetője is. 

A végrehajtó hozzátette, hogy azért került sor az árverésre, mert nem fizették ki az épület építésének költségeit. Keddtől pedig már új tulajdonosa van az ingatlannak. 

A gimnáziumban egyelőre online oktatás lesz. 

A Belügyminisztérium az ATV Híradó kérdésére azt a választ adta, hogy: "A Qualitas Gimnázium alapítványi fenntartású magánintézmény, amelynek pénzügyi és jogi természetű vitáihoz, működtetéséhez a tárcának semmi köze."

Hozzátették, hogy amennyiben a gimnázium oktatási feltételei nem biztosítottak, akkor az illetékes kormányhivatalnak vissza kell vonnia az iskola működési engedélyét, továbbá gondoskodnia kell arról, hogy a tanköteles korú tanulókat elhelyezzék egy másik intézményben. 

Indexkép: Mariann Lányi / Facebook

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük