Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Tavaly többet költöttek a weben, illetve ruházatra és üzemanyagra

Tavaly a magyar vásárlók többet költöttek a weben, a ruházati üzletekben és benzinkutaknál, ám az élelmiszerek esetében alig futotta többre, mint az előző évben - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) az MTI-vel.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tavaly többet költöttek a weben, illetve ruházatra és üzemanyagra

Közel 2 milliárd forinttal többet költöttünk 2013-ban, mint egy évvel korábban
   
Az OKSZ közleményében idézi a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatait, miszerint 2013-ban többet költöttek a magyar vásárlók az áruházakban, mint egy évvel korábban, összesen 8425 milliárd forintot. Ez 176 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál. A növekedés éves szinten az árumennyiséget tekintve még szerény, 1 százalék körüli, ráadásul eltérő mértékű – jegyzi meg az OKSZ.
 
Nő az internetes költekezés, ill. a ruházati, műszaki-, számítástechnikai eszközök vásárlása

A korábbi évekhez hasonlóan kiugró mértékben nőtt a webes költekezés 2013-ban, 35-40 százalék közötti mértékben. A második félévben 8-9 százalékkal ugrott meg a ruházati cikkek vásárlása. Felfelé húzta a múlt évi mérleget a különböző műszaki, számítástechnikai cikkek vásárlása, főleg az utolsó negyedévben, 5 százalék körüli mértékkel, továbbá az üzemanyag-forgalom.

Vásárlás fejlődésének arányai
   
Az OKSZ szerint a webáruházi költekezés azért is külön figyelmet érdemel, mert évek óta kétszámjegyű a növekedés mértéke. A KSH adata szerint 2013-ban 128 milliárd forintot költöttek a magyarok az internetes áruházakban. A valós netes költekezés azonban már ennél több – vélik az OKSZ-nél, s túllépte a 200 milliárd forintot. A külföldi webáruházakból vásárolt árucikkekkel együtt a kereskedelmi költekezésben a részesedése már 3-4 százalék közötti.
    
Az élelmiszer-piac csak a tavalyi utolsó negyedévben közelítette meg a 2 százalékos növekedési mértéket, azonban éves szinten csak alig haladta meg az előző évi szintet. A KSH adatai szerint a múlt év második félévében az új dohányértékesítési rend elvitte a forgalom egy kisebb részét a hagyományos élelmiszer üzletektől, az újságárusok számára viszont 30 százalék feletti bevételkiesést okozott – jegyzi meg az OKSZ közleménye.
    
Az iparcikkek forgalma tavaly szerény mértékben nőtt a második negyedévtől, negyedévenként 0,4, 1,0 illetve 3,6 százalékkal. Ugyanez a tendencia az üzemanyag esetében is: a múlt év második negyedétől tapasztalható forgalom növekedése, ami a második negyedévben 4,7, a harmadikban 2,6, a negyedikben pedig 4,5 százalékos volt.
    
Az OKSZ úgy véli, az idén előreláthatóan bővül majd a lakossági fogyasztás, de ennek mértéke továbbra is visszafogott lesz, mennyiségben 1,5-2 százalék körül várható.
    
2-3 százalék között lehet az infláció

A közlemény szerint kedvező a fogyasztói piacnak is a GDP várható bővülése, ami a vállalkozások részére nagyobb bérfizetést tesz lehetővé. Az év elején a gyenge forint növeli a hazai fogyasztási cikk gyártók, a beszállítók és a kereskedők költségeit. Ennek éves hatása azonban jelenleg még nem mérhető fel pontosan. Az infláció nagyobb lesz az előző évinél, várhatóan 2-3 százalék közötti, ami fékezi a reáljövedelmek bővülését – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI
Fotó:
imagerymajestic – FreeDigitalPhotos.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük