Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Távszem: nem is kell ott lenni a segítségnyújtáshoz

Valahol Szolnokon sül a csirkecomb, de Budapesten kukkantok rá a színére. Kistarcsán leesik egy kutyajáték a fűbe, és én találom meg, a monitorom előtt ülve. Valamelyik vidéki áruházban babkonzervet keres egy háziasszony, és én választok a polcról. Ismerjük egymást, de nem látásból. Távoli segítő vagyok egy látássérült embereknek létrehozott szolgáltatásban.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Távszem: nem is kell ott lenni a segítségnyújtáshoz

A Távszem a 2020-as  SozialMarie pályázat közönségdíjasa lett. A vak és gyengénlátó felhasználók számára 2018-ban létrehozott program azon az ötleten alapul, hogy egy okostelefonos alkalmazás segítségével összeköti a látássérült segítségkérőt az ép látású segítőjével. Az operátorok a telefon kameráján keresztül látják az ügyfél által mutatott dolgot vagy helyet, és szóban tájékoztatják a hívót a látottakról. Olyan dolgokban tudunk nekik segíteni, mint például, hogy mikor indul a következő busz, vagy hogy a vakvezető kutyának milyen sérülése van, hivatalos helyzetekben meg tudjuk adni a szükséges adatokat, leveleket olvasunk fel, de segítünk bizalmas egészségügyi kérdésekben is, olyanokban, amiben mi sem szívesen hívnánk segítségül az ismerőseinket. Segítettem már sminkelni is, vagy leesett kontaktlencsét keresni a szőnyegen.

Ilyenkor ülök a monitor előtt, fejemen a headset-tel, és azokban a kérdésekben vagyok a hasznára a látássérült ügyfélnek, melyekben eddig látó ismerősei, barátai vagy idegenek segítségét kellett kérnie. A levéllel, amit egyetemi felvételijéről kapott, meg kellett várnia, hogy egy látó ismerős felbukkanjon. A zoknikat nem tudta egyedül összepárosítani. A mosógép beállításánál nehézségbe ütközött. A Távszem az önállóságot nyújtja számukra, és tehermentesíti a családot, baráti kört. Akkor adjuk a segítséget, amikor arra szükség van, az operátorok éjjel-nappal, hétköznap vagy ünnepen is várják a hívásokat.

Távszem operátor

Minden ember alapvető igénye az önállóság megélése, ez pozitív életminőségünk legelemibb része. A Távszem szolgáltatás igénybevételével a látássérült embereknek már nem kell szívességet kérniük, hiszen az operátoroknak ez a feladata, így több minőségi idő jut a kapcsolataikra.

Nekem ez a munkám, és bár a látásomat adom kölcsön nap mint nap, sokszor nem hiszek a szememnek, amikor látom, hogy látássérült ügyfeleim milyen feladatokat oldanak meg egy-egy napjuk során. Segítettem már varrógéppel varrni, volt, hogy távból villanyt szereltem, vagy együtt mértük meg az óvodás gyermek lázát.

Valahogy kevesebbet panaszkodom az utóbbi időben. A segítségnyújtás nem várt mellékhatása kijött rajtam: azt hittem, adni fogok, de én kaptam többet.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük