Hirdetés Partneri kampány helye
Életmód

Tévedés, hogy az önfeláldozó szülők nem boldogok

Az amszterdami VU egyetem kutatása azt bizonyítja, hogy boldogabbá teszi a szülőt, ha gyermekét önmaga elé helyezi. Az állítás megkérdőjelezi azt az általános elméletet, mely szerint azok a szülők, akik nagymértékben részt vesznek gyermekük életében, feláldozzák a saját boldogságukat.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tévedés, hogy az önfeláldozó szülők nem boldogok

A holland pszichológusok szerint az olyan gúnynevek, mint a „helikopterszülő” vagy „anyaoroszlán”, rontja a gyermeküket a családi élet középpontjába helyező szülőkről alkotott képet, akik úgy vélik, hogy a szülőknek kell az utolsónak lenniük a fontossági sorrendben. A valóságban a gyermek boldogságának maximalizálására fordított erőfeszítéseiknek köszönhetően ezek a szülők jobban élvezik az életet és szülői szerepüket.

A kutatócsoport – Claire Ashton-James vezetésével – 322 olyan szülő részvételével folytatott két kutatást, akiknek legalább egy 18 éven aluli gyermeke él otthon. Az első kutatásban egy gyermekközpontúságot mérő kérdőívet töltöttek ki, amelyben olyan kijelentések helyességéről kellett dönteniük, mint például „A gyermekem boldogsága fontosabb számomra, mint a saját boldogságom.” A második kérdőív a szülők boldogságát és céltudatosságát mérte olyan kijelentésekkel, mint például „A gyermekem ad értelmet az életemnek”.

{HASONLOCIKKEK}A gyermekcentrikus szülők nagyobb valószínűséggel számoltak be a gyermeknevelésből eredő céltudatosságról és boldogságról. Az ilyen szülőkben erősebbek voltak a pozitív érzések, gyengébbek a negatívak – úgy érezték, hogy a gyermeknevelés során életüknek több értelme van.

A Social Psychological and  Personality Science szaklapban megjelent tanulmány szerzői összegzésként a következőket írták: „Kimutattuk, hogy kiemelkedő pozitív összefüggés van a gyermekcentrikusság és a szubjektív boldogság, valamint a szülő gyermeknevelésből eredő céltudatossága között.”

Forrás és fotó: http://www.mipszi.hu

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Ellenőrizd idős hozzátartozód személyijét: augusztus 3-án érvénytelenné válhat, értesítést nem küldenek „Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család? Külön ambulanciát kellett nyitni a szifiliszes gyerekeknek – a legfiatalabb beteg mindössze kétéves volt Tündéreket nézhetnek vérvétel közben a gyerekek – így csökkentik a félelmet a debreceni klinikán A szerepek utáni időszámítás: A női lét láthatatlan forradalma 50 felett Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba Egy szétszórt anyuka 3 szabálya, melyek révén a kacatok 90 százalékától megszabadult Nem mindegy, milyen folyadékkal vesszük be a gyógyszert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük