Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Tizenhat évet kapott a gyermekeit felgyújtani próbáló tiszaroffi férfi

Jogerősen tizenhat év fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a tiszaroffi férfit, aki 2014-ben megpróbálta felgyújtani négy saját gyermekét, korábbi élettársát és az asszony új párját.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tizenhat évet kapott a gyermekeit felgyújtani próbáló tiszaroffi férfi

A táblabíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember, részben 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 50 esztendős vádlottat.

A férfi 17 éven át, 2014 májusáig élt együtt élettársával, öt közös gyermekük született, de viszonyuk megromlott. Miután házuk kiégett, az asszony a gyerekkel elköltözött, majd kapcsolatuk megszakadt. Ezt a férfi nem tudta elfogadni, napi rendszerességgel felkereste az asszonyt, akit többször is életveszélyesen megfenyegetett. A nő a hatóságokhoz fordult, a bíróság pedig megelőző távoltartást rendelt el.

Júliusban az asszony egy másik férfival kezdett kapcsolatot, össze is költöztek. Amikor ezt a vádlott megtudta, elhatározta, hogy végez velük. 2014. július 12-én éjjel el is ment a sértettek házához, egy műanyag palackban benzint vitt magával. A vádlott a házba bejutva a férfit le is öntötte, majd benzint locsolt a bútorokra, így arra az ágyra is, ahol négy, álmából felriadt gyermeke ült.

A vádlott – miközben azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a házat -, ütni-verni, rugdosni kezdte az asszonyt. A vádlott a kezében tartott öngyújtóval többször megpróbálta felgyújtani a nő új párját, de az eszköz csak szikrázott. A vádlottat az egyik fia egy farúddal fejbe vágta, majd dulakodni kezdtek. Ennek az új élettárs vetett véget, aki egy méteres vasrúddal ütött a vádlottra, eltörve annak lábát, aki így nem tudott a földről felkelni. Ezt kihasználva a sértettek a gyerekkel együtt kimenekültek a házból, és értesítették a rendőrséget.

Az öngyújtó működőképes volt, azonban kifogyott belőle a benzin, ezért nem sikerült a vádlottnak tüzet gyújtania. A tragikus következmény elmaradása a szerencsén, valamint a vádlott gyermekei és a másik férfi lélekjelenlétén múlott.

A táblabíróság ítéletével súlyosította a vádlottra a Szolnoki Törvényszék által kiszabott 13 éves büntetést. Harangozó Attila tanácsvezető bíró a döntés indoklása során kifejtette, a bűncselekmény gátlástalan elkövetési módja a korábban többször büntetett vádlott szabadságvesztésének súlyosítását tett szükségessé.

Forrás: MTI
Fotó: George Hodan / PublicDomainPictures.net

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük