Hirdetés Partneri kampány helye
Karácsony

Több tízezer gyerek éhezik az ünnepekkor

A Magyar Református Szeretetszolgálat nagy adventi kampánnyal hívja fel a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon az ünnepi időszakban több tízezer gyerek fog éhezni - hisz óvoda és iskola sem lesz, ahol legalább meleg ételhez jutnának.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Több tízezer gyerek éhezik az ünnepekkor

Drámai ma itthon a helyzet és a legfrissebb felmérések szerint a hét évnél fiatalabb gyermekek több mint negyven százaléka él ma Magyarországon szegénységben. 

{HASONLOCIKKEK}Egy hete debütált az MRSZ kampányfilmje, amely egy éhező kislány szemén át mutatja be az utcát, a várost – Szinetár Dóra mellékszereplésével. Megdöbbentő a film: egy tál forró levesnek tűnő gőzölgő csatornafedél, porcukornak látott hóesés, mackósajt alakú közlekedési tábla –minden, az útjába eső dolgot ételnek lát a képzelgő kislány. 

Ma  10 és 30 ezer közé tehető azon magyar gyerekek száma, akik nem jutnak minden nap élelemhez, s számuk sajnos évről évre nő. 2009-ben minden harmadik Magyarországon élő gyermek élt szegénységben, míg 2012-ben már minden második gyermek családjában okozott gondot az alapvető szükségletek biztosítása.

Ezek a gyerekek csak az óvodában vagy az iskolában jutnak rendszeresen ételhez – számukra a téli szünidő nem a karácsonyról és az ajándékokról, hanem az éhségről szól. Ezen próbál változtatni az MRSZ adománygyűjtéssel és ételosztással. www.jobbadni.hu

A kisfilm: 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük