Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

„Tollak és Tappancsok” – irodalmi pályázat állatmesék megalkotására Az Állatkert és a Magyar Írószövetség közös felhívása

Állatkertünk a múltban már többféle pályázatot is hirdetett, jóllehet ezek általában fotópályázatok voltak. Most azonban arra gondoltunk, hogy egy mesepályázattal állunk elő, amelyben a Magyar Írószövetség a partnerünk. A tervek szerint a legjobb meséket még karácsony előtt egy gyűjteményes mesekönyv formájában is kiadjuk.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
„Tollak és Tappancsok” – irodalmi pályázat állatmesék megalkotására Az Állatkert és a Magyar Írószövetség közös felhívása

Az állatvilág maga a meseirodalom fontos ihletője, amit jól mutat, hogy a mesék között az állatmesék önálló műfajnak számítanak. Azonban sok mese szól az állatkertek világáról is, sőt kifejezetten a Budapesti Állatkert is számos ponton kapcsolódott a meseirodalomhoz története során. A múltban még mesedélutánok helyszíne is volt az Intézmény, olyan felolvasókkal, mint például Tersánszky Józsi Jenő. Akár ezen hagyományok folytatásának is tekinthető a Fővárosi Állat- és Növénykert legújabb kezdeményezése, a „Tollak és Tappancsok” című meseíró pályázat, melyet a Magyar Írószövetséggel közösen hirdettünk meg. A pályázatra olyan alkotásokat várunk, melyek megfelelnek a mese műfaji követelményeinek, foglalkoznak a mai kor gyermekeit érdeklő kérdésekkel, természetszeretetre és együttérzésre ösztönöznek, vagy történelmi eseményt dolgoznak fel, továbbá a humor eszközrendszerét is sokrétűen használják.

A díjazáson felül a pályázatra beérkezett legjobban sikerült meséket az Állatkert könyv formájában is szeretné kiadni. A mesegyűjtemény a tervek szerint karácsony előtt készülne el, hogy ajándékként már az idén a karácsonyfák alá kerülhessen.

A pályázat beadási határideje 2024. augusztus 1-je. A meséket egy szakértőkből álló zsűri bírálja el. Az eredményhirdetésre, illetve a díjak átadására várhatóan szeptember 6-án kerül sor. A pályázat hivatalos kiírása a pontos részletekkel az Állatkert hivatalos weboldalán olvasható.

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük