Hirdetés Partneri kampány helye
Gyereknevelés

Továbbra is kerekítünk!

A tavaly indult Kerekítő kezdeményezés jegyében sok-sok szülőhöz és pedagógushoz jutottak el közkedvelt és kevésbé ismert ölbeli játékaink, népi mondókáink a kisgyerekek örömére. Határon túlról Svédországból, Vajdaságból, Németországból, és a tengeren túlról is érkeztek biztató levelek a honlappal és a könyvvel kapcsolatban.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Továbbra is kerekítünk!

Kerekítő módszertani tanfolyamra várjuk az érdeklődőket és leendő foglalkozásvezetőket  június 5-én 9-től -19 óráig a Budavári Művelődési Házba (I. Bem rakpart 6.), Jakabosné Kovács Judit vezetésével, Sándor Ildikó vendégelőadásával.
A népi mondókák, ölbeli játékok népszerűsítése 2010. ősztől nemcsak ölbeli játékklub formában fog megvalósulni, hanem Kerekítő foglalkozások keretében is, mely lehetővé teszi, hogy az adott foglalkozásvezető saját, más jellegű szakmai tudását, és egyéniségét is felcsillanthassa a kisgyerekek és szüleik örömére.
Így képviselünk a jövőben további értékeket és tudást.
Néptáncoktató vagy? Akkor a mondókás félórát bővítheted szülőknek való néptánctanítással. Testnevelő, mozgásterapeuta, fejlesztőpedagógus vagy? Akkor a második felében alakíts ki egy tornaszeres játékteret. Bábművész vagy? Akkor a foglalkozás részeként életre hívhatod Kerekítő Manót. Népi kismesterségek játszóház vezető vagy? Akkor a második felében barkácsolhattok az anyukákkal, amíg a kicsik a játszószőnyegen vannak.
Ha kedvet érzel, csatlakozhatsz, akkor is, ha emellett saját heti rendszerességű, más jellegű csoportokat is vezetsz!
A tanfolyamra azok is jelentkezhetnek akik, nem biztosak abban, hogy Kerekítő foglalkozásvezetők szeretnének lenni, csak érdekli őket a höcögtetők, hintáztatók, dögönyözők világa.
Részletek és jelentkezés: www.kerekito.hu

Mi is az a Kerekítő?

A tavaly indult Kerekítő kezdeményezés jegyében sok-sok szülőhöz és pedagógushoz jutottak el közkedvelt és kevésbé ismert ölbeli játékaink, népi mondókáink a kisgyerekek örömére.
Határon túlról Svédországból, Vajdaságból, Németországból, és a tengeren túlról is érkeztek biztató levelek a honlappal és a könyvvel kapcsolatban.
Sokan várják a második kötetet, mely októberre várható, és óvodásoknak szóló meglepetéseinket, melyeket jövő ősszel mutatunk be.

A klubok országszerte elindultak a járványos és válságos év ellenére. A csengő babakacajok, tágra nyílt szemek, a nagyobbak tapsikolása, táncikálása, az együtt töltött önfeledt percek ősztől is folytatódnak, még több helyszínen és kollégával.
Bábos, tornás, néptáncos, további zenepedagógiai ötletek becsempészésével bővítjük a klubhálózatot.

Köszönjük a sok biztató visszajelzést, melyek közül kettőt zárásként idézek.:

„Ez úton szeretném megköszönni, hogy ez a kötet létrejött. 18 hónapos lányom ennek hatására kezdett "beszélni", önállóan patkol mindent és mindenkit (Durr, durr). 3 és fél éves lányom minden dalt, mondókát tud belőle és minden este mikor erre a könyvre kerül a választás a nagy "olvas" a kicsinek és együtt játszunk, köszönöm ezt az élményt! Nagyon várjuk a folytatást!!!”
M. T.

Kedves Judit!
A Vajdaságból jelentkezem. A te Kerekítődről először egy újvidéki fejlesztő pedagógustól hallottunk, majd pedig hála az internetnek, a honlapodat böngészve többet is megtudtam rólad, a klubodról. Kíváncsivá az tett elsősorban, hogy a te baba mama klubod ugyanazt a nevet viseli, mint a mi pedagógus egyesületünk itt Adán. Amikor pedig a honlapodat böngésztem, ráakadtam arra a mondatra, amiben felismertem, hogy hasonló elgondolásból kölcsönözted Kányádi Sándor versének címét, mint mi. Kerekítsük együtt a világot! Te a babák és mamák világát, mi pedig a szakmánkat, az óvónői munkánkat, abbeli hiányosságokat pótolni, kiegészíteni és így kerekíteni. Nagyon megérintett az, hogy hasonló gondolkodású valakivel találkoztam. Az egyesületünkről annyit, hogy tíz óvónő alapította meg néhány hónapja, tehát nagyon fiatal egyesület vagyunk. A nevünk pedig Kerekitő Magyar Pedagógusok Egyesület.
Szeretnék még több sikert kívánni neked, nektek a munkátokhoz!
Tisztelettel és baráti üdvözlettel

N. M.
 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Fulladásveszélyes babatermékek tömege az online piactereken, amikből már több ezret eladtak Egyetlen elgurult vízgyöngy ölte meg a 10 hónapos kislányt Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval Néhány praktikus trükk az elveszett óvodai ruhák ellen A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ 115 találós kérdés ovis és iskolás gyerekeknek Az alfa generációs gyerekek többet játszanak online, mint valaha. Hogyan védhetjük meg őket az online ragadozóktól?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük