Hirdetés Partneri kampány helye
Hírek, érdekességek

Tragédia Győrben: a láthatáson végzett gyermekeivel az apa

Korábban erőszakos bűncselekmény miatt ült börtönben az a férfi, aki megfojtotta 13 és 10 éves gyermekeit, majd magával is végzett.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tragédia Győrben: a láthatáson végzett gyermekeivel az apa

Péntek délután láthatásra vitte el apjukhoz három gyermekét egy 31 éves szombathelyi édesanya. Ez volt az első ilyen alkalom: a férfi 2016-ban kalapáccsal támadt alvó feleségére, ezért öt éves börtönbüntetésre ítélték, jó magaviselete miatt azonban néhány hete kiszabadult, és gyermekeit sem tiltották el tőle – írja az Index.

Vasárnap a gyermekeiért érkező asszony hiába csengetett a férfi lakásának ajtaján, senki nem nyitott ajtót, és a telefonhívására sem érkezett válasz. Végül a legkisebb, hatéves gyerek kiszólt, hogy két testvére vérző fejjel fekszik az ágyon. (Valójában a fojtogatás miatt megváltozott arcszínüket nézte a kisgyermek vérnek, ezért szóltak az első hírek arról, hogy a férfi agyonverte a testvéreket). A nő ekkor riasztotta a rendőrséget, akik betörték az ajtót, és a lakásban megtalálták a 13 éves lány és a 10 éves fiú holttestét.

A gyilkos apára a folyosó végén található vizesblokkban bukkantak rá, ahol felakasztotta magát.

Nem először fordul elő

Idén ez már nem az első olyan eset volt, amikor tragédiához vezetett az, hogy a hatóságok képtelenek voltak megvédeni a gyerekeket az erőszakos szülőjüktől. Augusztusban egy rózsadombi családhoz riasztották a szomszédok a rendőröket, mert furcsa zajokat, sikolyokat hallottak, egy alapból problémásnak tűnő család lakásából. Noha azon a héten másodszor fordult elő, hogy bejelentés érkezett a családdal kapcsolatban, a rendőrök nem mentek ki a helyszínre. A szülők és négyéves gyermekük holttestét néhány nappal később fedezték fel: az apa először végzett a feleségével, a gyermekkel, majd önmagával is.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: ambrozinio / shutterstock

 

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük