Hirdetés Partneri kampány helye
Karácsony

Tudatos Karácsonyt

A hónapokkal Karácsony előtt megjelenő akciók, hirdetések rendre azt sugallják, hogy az ünnep a csillogástól, a csomagoktól, a földi javakban dúskálástól lesz szép. A valódi egymás felé fordulás, a szeretet megélése sokszor elveszik a rohanásban, a megfelelni akarásban.

Megosztom Facebookon Küldés e-mailben
Tudatos Karácsonyt

Tudatosabbá téve a még addig eltelő időt, nem csak magunkban, de a körülöttünk lévőkben is csökkenthetjük az önként vállalt stressz okozta feszültséget.

Hogyan? Elsősorban a lassítással, megállással, befelé figyeléssel.

Kivitelezhető ötlet lehet a még előttünk álló feladatok összeírása, majd fontossági sorrendbe rendezése. Akár részfeladatokra bontása, hogy ne érezzük véghezvihetetlennek, ijesztőnek, és a kis célok elérése után legyen sikerélményünk. Ez ad kedvet, lendületet a továbblépéshez, a továbbiak megvalósításához.

Kellemetlen ugyanazt – az esetleg nem is kedvelt márkájú – pipere csomagot, parfümöt, ruhadarabot, könyvet kapni sokadszorra is. A kínos mosoly, a nehezen elhangzó „köszönöm”, aztán a gondolkodás, vajon mit kezdjünk majd vele az ünnep után, senki számára sem pozitív élmény. Ha szeretnénk mindezeket elkerülni, mielőtt ajándékvásárlásba fognánk, hasznos lehet feltenni a következő kérdéseket:

  • Szüksége van rá?
  • Van már neki ilyen?
  • És hasonló?
  • Mit tud vele csinálni, ha nem tetszik, nem jó?
  • Örömet okoz a számára? Boldoggá teszi?
  • Valóban az ő számára okoz örömöt? Vagy nekem okozna?
  • Meddig fog tartani?
  • Mekkora terhet jelent ennek megvásárlása számomra?
  • Tényleg ki tudom fizetni?

Hajlamosak vagyunk az ünnepi asztalt roskadásig megpakolni mindenféle földi jóval. Ami ugyan szemnek, ízlelőbimbóknak, gyomornak élmény, de vajon akarjuk-e ugyanazt enni egy hétig, legyen bármilyen finom is? Főleg ha vendégségbe is megyünk, ahol szintén terülj-terülj asztalkámra számíthatunk. Pénztárca, emésztőrendszer, és nem utolsó sorban testsúly kímélő, ha mielőtt beszerző útra indulunk, megfontoljuk az alábbiakat:

  • Szereti mindenki?
  • Biztos, hogy elfogy ekkora mennyiség?
  • Ízleni fog több nap múlva is?
  • Valóban van igény ennyiféle főételre?
  • Valóban van igény ennyiféle desszertre?
  • Van elég hely biztonságosan tárolni, hogy ne romoljanak meg?
  • Van időm, energiám, pénzem ennyi ételt elkészíteni?
  • Örömet okoz ennyi ételt elkészíteni?

A megtervezett, tudatos ünnep nem szegényebb, viszont a megtakarított időt, pénzt, energiát átvihetjük a hétköznapokra, és másra, egymásra fordíthatjuk.

Kép: Pixel-Shot / shutterstock

Hirdetés Tartalomközi hirdetési hely
Fontos: A CsaládiNet cikkei tájékoztató jellegűek, és nem helyettesítik az orvosi, jogi vagy más szakértői tanácsadást. Panasz, bizonytalanság vagy sürgős helyzet esetén kérj személyre szabott segítséget.
Megosztom Facebookon Küldés e-mailben

Ez is érdekelhet

Eltűnt egy 11 éves kislány Oroszlányból – a rendőrség a lakosság segítségét kéri Agysérülést szenvedett a 23 hónapos kisfiú, akit feldobott a gondozó, de nem tudott elkapni – VIDEÓVAL Tragédia a vasútnál: két tinédzser halt meg, miután felmásztak egy tehervagonra Esztergomba költözik az EFOTT 2027-ben – megnyílt az utolsó fesztivál a Velencei-tó partján Több mint fesztivál – a Krisna-völgyi Búcsú lélekemelő kaland az egész családnak Felrobbant a mikrózott squishy játék, súlyosan megégett egy kislány – erre figyelmeztetik a szülőket Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú – ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie Utolsó EFOTT a Velencei-tónál: 2027-ben új helyszínre költözik a fesztivál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük